Gépiparis gólyaavató
október 20.


A diák évekhez hozzá tartozik mostanság hogy az első éves diákok (gólyák) összemérik leleményességüket, ügyességüket egy úgynevezett gólyaavató bulin. Én is benéztem egy ilyen rendezvényre a Gépipari szakközépiskolába, készítettem ízelítőül pár fotót is.

A hangosítás kissé nehezen állt fel ezért kissé késve indult a megmérettetés. Négy Gépiparis osztály csapott össze és mivel a gyengébbik nem ebben a suliban kisebb létszámú így pár fiú bevállalta hogy átáll a túloldalra és beöltözött szexi lánykának. A csapat tagjai sokszor nyomták a tornaterem padlóját (fekvőtámasz formájában) mivel lassan ért el a fülükhöz a kiadott utasítások, feladatok egy része, így mindig büntit kaptak. A feladatok közt szerepelt a klasszikus öltözős vetkőzős , a fűszerezett csokoládé evés, lógatott almaevés bekötött szemmel, vizes vödörből almahorgászat szájjal, stb. A délután sztárja a hatlapos volt ami hatalmas tálcákon érkezett és mosolygós elégedett arcokba távozott .Az értékelő zsűri árgus szemekkel figyelte a diákok versengését hogy hiteles értékelést tudjanak adni.
A fő atrakciónak számító eskütételhez a különleges pozíció miatt kicsinek bizonyult a tornaterem ezért ezt már az udvaron tették le a diákok. Zárás képpen ki tudja hányadik alkalommal felhangzott teli torokból a Gépiparis induló.

További fotóim ide kattintva megtalálhatók.

Kategória: októberi események | Hozzáadta:: pogi (2011 Október 23)
Megtekintések száma: 1071
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]