Egy héttel a tervezett időpont után, november 29-én megnyitotta kapuját a szombathelyi, immár 27 éves műjégpálya. Az időjárás alaposan hozzájárult a jég megerősödéséhez, így pénteken 17 óra előtt néhány perccel becsengettek az első „kori órára” . Azért tűnt ez így, mert a bejáratnál szinte csak diákokat lehetett látni, szépen sorban haladtak befele akár a suliban. Persze érkezett nagymami két unokájával is, ők visszajáró vendégek itt. Később több ismerős arcot is felfedeztem a pályán. Volt aki a korlátnál araszolva ismerkedett újra a csúszós pályával, volt aki két kör után felbátorodva lendületből a seggén landolt, a barátnők pedig hatalmas ölelkezéssel üdvözölték egymást érkezéskor. Hiába, ezt a napot nagyon várták már a téli sport kedvelői. A feldíszített öltözőbe is öröm volt újra belépni, és a megszokott, kedves személyzettel találkozni. A büfé kellemes meleggel, forró teával, szendvicsekkel várta a megfagyott vendégeket. Aki viszont igazi forróságra vágyott, frissen sült gesztenyét is vásárolhatott. A szervezők a jeges szezont, sok programmal teszik hangulatossá, melyek közül a látványos Mikulás találkozó lesz az első.

További fotóim a nyugat.hu oldalon látható.

Születésnapi partira hívta rajongóit az 50.éves szombathelyi MSH. Könnyed megfogalmazásban így hangzott volna invitálása, az 1963 augusztus 19-én átadott Művelődési és Sportháznak, avagy Sportpalotának, ki hogy szereti, és szokta meg. Mára, így 50 évesen, Agora - Művelődési és Sportház névre hallgat, és köszöni szépen még ma is áll, szolgál, várja a sport, a kultúra iránt érdeklődőket. Megkopott falai, formája mára már nem nevezhető modernnek, de még ma is egyben van, felveszi a versenyt bármely mostanában épült társával. (pl. Aréna Savaria) Kintről is érződik, de belépve szinte biztosan állíthatjuk, mintha megállt volna az idő itt. A hosszú idő alatt, némi kötelező felújításon átesett, de alapvetően minden a régi. A bejárati ajtó, a lengő ajtók, a lépcsők és ezek korlátjai. A klasszikus ruhatárak, a hozzájuk tartozó ruhatáros nénikkel, a mosdók előtti tükrökkel, a felső szint kövezetével, a klasszikus parkettás belső térrel, a felhajtható székekkel, amik persze már kaptak új kárpitozást, és még sorolhatnám a dolgokat, amikre még kisiskolás korom óta emlékszem. Hiszen néhány színházi előadásra, városi fenyőünnepségre, gyere velünk sportvetélkedőre, (ahol mindig a Derkovits iskola nyert) kisdobos és úttörő avatásra, táncversenyre, koncertre, karácsonyi vásárra, diszkóba, sporteseményre, kiállításra, szalagavatóra, évnyitóra, magam is eljutottam. Az idők során bele gondolni sem tudok, hányan megfordultak itt, mennyi ember tette kabátját a ruhatárba, sétált be a kissé lejtős átjárókon, ahol két oldalról hatalmas radiátorokon, kellemes meleg fogadta a télen érkezőket, majd beérve, a jegyeket ellenőrző, és útbaigazító hölgyek kedves szavai fogadtak. Hányszor hajtották le a székek ülőkéjét. Mennyi fellépő koptatta már a színpad parkettáját. Egyszóval ha lenne erre pontos statisztika, ahogy gondolom nincs, az állunk leesne tőle biztosan. És most a szülinapjára eljöttek akikhez közel áll, hogy megnézzék jól van e, hogy a róla készült színvonalas kiállítást lássák, hogy nosztalgiázzanak a képek, újságcikkek, plakátok, emléktárgyak előtt, és a kivetítőn látható, hallható múltidézésen. Ahogy az elmúlt években mindig vendégváró, és marasztaló MSH, most sem feledkezett meg vendégeiről. Egy pörgős, változatos gálaműsorral kedveskedett azoknak, akik megtisztelték jelenlétükkel. A műsorhoz pedig azokat hívta meg, akik aktív részesei voltak az 50 évnek. Voltak tehát, táncos csoportok, zenei fellépők több műfajban, és szini előadás is szerepelt a programban. A nézőtér pedig, ahogy máskor is, udvarias útbaigazítással szinte megtelt.

A kiállítás megnyitóján, amin az intézmény jelenlegi vezetője díszoklevelet vehetett át, részt vettek városi vezetők mellett, régi és jelenlegi dolgozók is. Itt merült fel a gondolat, hogy átnevezzék az épületet. Szóba jött Savaria, és Szent Márton neve, de véleményem szerint, és valószínű sokan osztani fogják véleményem, a jó öreg, sokat látott, jól megépített MSH, maradjon is az. Lehet nem olyan szép hangzatos a név, de ezt mindenki az országban így ismeri, és ha ennyit kibírt ezzel a névvel jó lesz ez neki még 50 évig. Minden nem lehet itt Savaria, amúgy is a legutóbbi, erre a névre keresztelt, szégyent hozott e névre. Reméljük az átépítés után is, egy hasonlóan kőkemény, tartós sportpalotánk marad. Utolsó gondolatként pedig megemlíteném csupán, hogy okos emberek meggondolatlan döntése nyomán, ez a jubileumi ünnepség majdnem meghiúsult, hiszen le akarták dózerrolni az egészet, egy új színház építése miatt. Szerencsére időben letettek róla, így boldog születésnapot HSH

További fotóim itt láthatók.

Sok gyerek kedvence, a várva várt gyermek program, a Márton kirakó jól indult, de végül a ruhák is eláztak, a libák is inkább úszva távoztak, az eső áztatta Fő térről. Sok gyerektől, illetve szüleiktől hallottam, hogy mennyit emlegették a gyerekek, és mennyire várták ezt a pecsétgyűjtő, ügyességi játékot, amit nagy népszerűséggel az Agora Gyermekek Háza szervez a Szent Márton héten. Voltak már zord időszakai ennek a rendezvénynek. Hatalmas köd, idejéhez képest korai, kemény hideg, kisebb eső, de sem az egyes állomások játékvezetőit, sem az záró műsor, a néptánc bemutató résztvevőit nem tudták ezek eltántorítani. Most viszont hiába a sok érdeklődő és résztvevő, a kitartó nagy mennyiségű eső miatt félbe kellett szakítani a programot. Így sajnos a kiteregetett ruhákon, és a libákon kívül még a személyzet is alaposan elázott. Az emléklapokból pedig csöpögött a víz mire minden pecsét belekerült. Sajnos a fojtatáshoz újra egy évet várni kell, de hasonló kreatív foglalkozásokra továbbra is lehet jelentkezni a Gyermekek Házában.

További fotóim a nyugat.hu oldalon láthatók

A Szent Márton hét programjai közt, egy igazán nagy közönséget vonzó, táncházas népzenei koncert is szerepelt „Nótás Szilágy” címmel. Az Agora pincegaléria teljesen megtelt pénteken este, a Fondor zenekar koncertjén. A Szilágysági népzene mellett, még néprajzi, földrajzi, és hangszer ismereti információkra is szert tehettünk. A zenék származásáról, az adott térségben történő hangszereléséről, és hangzási formájából is ízelítőt kaptunk. A koncert után, pillanatok alatt átalakult a nézőtér tánctérré, hogy az elhangzott zenei stílus, táncos formáit is kipróbálhassuk. Itt bizony senkinek nem kellett kétszer mondani, hogy táncoljon. A terem előbb egy, majd kettő nagy tánckörré alakult. A lépések a helyükre kerültek, máris mehetett a páronkénti tánc. Rég láttam ilyen lelkes táncosokat együtt mulatni. Öröm volt rájuk nézni.

További fotóim a nyugat.hu oldalon láthatók.