november 12.
Szent Márton napjához kötődve,
immár hagyományosan az Agora - Gyermekek Háza gyermeknek és
felnőtteknek szerveztek szabadtéri játszóházat Szombathely Fő
terén. Idén a program ugyan csak egy délelőtti időszakra
korlátozódott az eddigi kettő napos helyett, sőt a pár éve oly
népszerű élő libák sem tértek vissza a térre. Cserébe viszont
az eddigi legkellemesebb időjárás köszöntött az érkezőkre. Ez
láthatóan meg is tette hatását hiszen soha nem látott érdeklődés
volt a próbatételek iránt, mint gyermek mint felnőttek
viszonylatában. Százötvenen jelentkeztek a játékokra, és
igyekeztek mind a kilenc próbatételt teljesíteni. Volt
kirakójáték, szerencsekerék, állatterelés szokása,
lámpagyújtás, adakozás hagyomány, mosás és teregetés szokása,
jelképes borkóstolás, rétesnyújtás, libatömő játék. A néphagyományokat játékos módon dolgozhatták fel a
jelentkezők. A feladatok elvégzését egy emléklapon pecséttel
igazolták, amivel a végén jelentkezhettek az ajándékukért.
Végül a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes adott
ízelítőt táncaikból. A talpalávalót a Boglya Népzenei
együttes szolgáltatta.
|