július 30. Star(T) zenei tehetségkutató második nap.


Star(T) tehetségkutató második napja épp akkor vette kezdetét mikorra alaposan kieste magát az eső, így a rendezvény megúszta szárazon. Ezen a napon zenekarok próbálhattak szerencsét és mutatkozhattak be. Bemutatkozást a szó szoros értelmében egy zenekarra értem akik közönség elé e napon léptek először. Különleges előadásmódjuk és zenei stílusuk egyaránt meglepte, lenyűgözte a zsűrit és a közönséget. Ez az estébe nyúló délután is kellemes hangulatban telt, Az értékelők határozottak és őszinték voltak ami néhány előadót valószínű meglepett, de az ő feladatuk valójában nem a fényezés volt hanem hogy rávilágítsanak az esetleges hiányosságokra hibákra, de elmondják a pozitívumokat is amiket hallottak láttak. Ezekből tud esetleg jó irányba változtatni is egy egy zenekar a fellépésein hangszerkezelésén vagy énekhangján. A győztesek stúdió felvételi lehetőséget, szereplési lehetőséget a Történelmi karneválon és videoklip forgatási lehetőséget nyerhettek az oklevél mellé.

A győztes szóló énekes Pap Piroska lett , a zenekarok közül pedig a Nora'S Garden lett a nyerő.

A két napban összesen 6 szóló énekes és 7 zenekar lépett színpadra.


Fotóim a második napról az esemény fotóalbumok közt található.




Kategória: júliusi események | Hozzáadta:: pogi (2011 Július 31)
Megtekintések száma: 585
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]