augusztus 29. A Savaria Karnevál összegzése.


    XII. Savaria Történelmi Karnevál. Eljött az augusztus vége elhozat városunk szinte egyetlen valamirevaló nagy rendezvényét. Mert ha jól belegondolunk az idei nyári szezon nem kényeztette a város lakóit szabadtéri nagy rendezvényekkel. De ebbe most mindent beleadtak legyen ez feledhetetlen újdonságokkal teli és látványos monumentális elemekkel, és természetesen nagy viharral. Mert ez akár az ágyúdörgés, a gólyalábasok vagy zászlóforgatók hozzá tartozik már a rendezvényhez. Csütörtök este a hivatalos megnyitó ünnepség rengeteg embert vonzott a belvárosba. Az egész szertartás szépen rendezetten zajlott nagy kivetítőkön nyomon lehetett követni még a távolabb állóknak is. Nem volt ez rossz ötlet biza. Látványában is új volt érdekes. Ekkor még a vásári pavilonok üresek voltak csak később érkeztek és telepedtek le a kereskedők. Viszont enni inni már délután is lehetett. A büfék sütödék készen álltak .A borok utcáját kissé szellősnek éreztem de ezt végig így éreztem pedig többször is jártam arra. Talán az esti éjszakai órák hoztak oda nagyobb forgalmat. A péntek délelőtt az még nem az igazi, mivel sokan még munkában voltak és délután, este néztek ki ha nem voltak fáradtak. Persze ez a turistákra nem vonatkozik. A délutáni felvonulásra a szokott nagy létszám összejött ez soha nem zajlik üres utcákon. Aki meg arra kijött az már nem ment haza nézelődés nélkül. A szombat is szépen indult napsütés forróság ,viszonylag élhető létszámú érdeklődő. Így ballagtunk át a délutánba ahol aztán felfordult a világ. Idén sem maradt el viharos hangulat. Ahogy meg van az írva a csúcsra tör a vihar. A csúcs lett volna a szombat esti felvonulás hát ezt célozta meg a vihar is . És persze hogy el is találta. Így aztán miután a tömeget rendezetten szervezetten eltávolították a belvárosból bele kellett nyugodni ezen az estén a szél és az eső volt az úr. Nem úgy másnap mikor is szépen óvatosan a délelőtti 16 fokos hűvös idő kezdett felmelegedni és előcsalta a csalódott nézelődőket. A délelőtti felvonulás kevésbé látványos mint az esti lett volna de mégis csak felvonulás. Sokan voltak kíváncsiak rá ekkor is.

    És az érdeklődés délutánra csak fokozódott ahogy emelkedett a hőmérséklet. Estére igazi karneváli hangulat keletkezett ami viszonylag hamar le is ült , lassan levegősebbek lettek a terek utcák ,az árusok is kezdtek pakolni lassan és érződött a vége hangulat.

    Összegezve jól válogatott változatos színpadi produkciókkal a már már megszokott felvonulással látványos új dekorációs elemekkel viszonylag jó időjárási viszonyok közt tölthették el a pár karneváli napot városunk lakói és az ide látogatók. Reméljük mindenki szép emlékekkel tért haza.

    A karneválon készült alaposan csökkentett fotóalbum megtekinthető az esemény fotóalbumok közt.



Kategória: augusztusi események | Hozzáadta:: pogi (2011 Augusztus 29)
Megtekintések száma: 502
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]