A fejezetben található bejegyzések: 133
Mutatott bejegyzések: 11-20
Oldalak: « 1 2 3 4 ... 13 14 »

december 2.



„A földrajz térbeni történelem, a történelem időbeni földrajz, mindkettő közös nyelve a térkép. „

Ez az idézet, és Tóth Ágoston honvéd ezredes portréja fogadta az érkezőket, november 30-án, a Savaria Egyetemi Központ B épületének aulájában, a Savaria katonatörténete térképeken című kiállításon. A kiállítást dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter érdekes múlt idézéssel nyitotta meg. A Honvéd Bajtársi Klub énekkara katonadalokkal fogadta a szép számmal érkező érdeklődőket, majd prof. dr. Gadányi Károly elnök rektor helyettes, és dr. Puskás János, az intézmény Földrajz és Környezettudományi Intézetének igazgatója beszélt a térképek, és a térképészet múltjáról jelenéről és a térképészet megteremtőjéről, Tóth Ágoston honvéd ezredesről, aki 200 éve született. A rendezvényen részt vett, Suba János a Hadtörténeti Intézetből, Bonhardt Attila a Hadtörténeti Levéltárból és Jagodics Péter nyugállományú alezredes is. Érdekességként a térképek mellett néhány könyv és eszköz is megtekinthető a SEK kiállításán.

 

 

További fotóim a nyugat.hu oldalon láthatók.



decemberi események | Megtekintések száma: 470 | Hozzáadta:: pogi | Dátum: 2012 December 02 | Hozzászólások (0)

december 2.



Vasútmodellezők hatalmas munkájának eredményét láthatják az érdeklődők az MMIK második emeleti kiállítótermeiben, november 30-tól a vonatok, a terepasztal és a modellezés szerelmesei. Valamint  mindenki aki lenyűgözően élethű vasúti terepasztalokat szeretne látni hihetetlen eredeti terepkellékekkel.
A XIX. Vasútmodell kiállításra ugyanis, három teremnyi látnivalót hoztak össze a klub lelkes tagjai.
A régi modellektől a legújabbakig szinte minden előfordul, vagy előbújik egy egy alagútból. Számomra a kőszegi vasútállomás makettje volt lenyűgöző, a szinte életre kelt  tereptárgyak, járművek, emberek igazi pezsgő életképet alkottak.
Lehetőség van vásárlásra, és egy egyszerűbb kis vasút irányítására is. A kiállítást egyaránt ajánlom felnőtteknek és gyermekeknek és minden vasútrajongónak.
Megtekintésére november 30-tól december 2-ig és december 7 – 9-ig 

10.00 – 12.30-ig  és 13.30 – 18.00 óráig van lehetőség.

Az MMIK Vasútmodellező Klub 1993. áprilisában alakult 8 fős létszámmal. Céljuk a környék vasútmodellező életének felpezsdítése, a helyi modellezők egymásra találásának elősegítése volt. Tagságunk létszáma azóta folyamatosan változik. A decemberi kiállítást minden évben megrendezik.

 

 

További fotóim a nyugat.hu oldalon láthatók.



decemberi események | Megtekintések száma: 749 | Hozzáadta:: pogi | Dátum: 2012 December 02 | Hozzászólások (0)

november 29.



A Fő tér ismét benépesült, kezdetét vette a karácsonyi vásár. A pavilonokban változatos kínálat a büfékben illatos forralt bor és tea, forró kürtöskalács és más finomságok.

 

Nézelődők, kíváncsiskodók akadnak, reméljük a vásárlók sem maradnak el. A hatalmas és korábbi évekből jól ismert adventi koszorú is elfoglalta helyét a vásártér közepén. Az első gyertya ünnepélyes meggyújtására december elsején este kerül sor.

 

 

Ami kissé lehangoló látvány az a szökőkút irányából érkezőket érinti, akik a pavilonok kopár hátulját láthatják míg el nem érik a vásár bejáratát. Kis szervezéssel és kreativitással fel lehetne dobni a hangulatot erről az oldalról is. Addig is némi ízelítő a vásári hangulatból.

 

További fotók a vásári hangulatról a nyugat.hu oldalon látható.



novemberi események | Megtekintések száma: 696 | Hozzáadta:: pogi | Dátum: 2012 November 29 | Hozzászólások (0)

november 28.



Ahogy ez már lenni szokott a kertészeti iskolában a tanulók ilyenkor sem pihennek. A Herman Ottó Kertészeti, Környezetvédelmi és Vadgazdálkodási Szakképző iskola és a Folt-Mix Foltvarró Csoport, közös kiállítását szerdán délután az iskola kastélyépületében, rövid zenei és irodalmi műsorral, Horváth Krisztina nyitotta meg.
 

 Bevezetőjében elmagyarázta az összefüggést a virágkötés és a foltvarrás közt. Elmondta, hogy épp úgy mint a nyári kiállítást ezt a karácsonyi ünnepeket idézőt is hagyományossá kívánják tenni. Úgy véli és erről környezete is meggyőzte, hogy a karácsonyi ajándékvásárlás során egyre több emberben merül fel az igény valami olyasmire, ami nem a megszokott műanyag, fém, tucatcikk, hanem valami más, egyedi, kézzel készített, sajátos egyedi ötleteket ötvöző alkotás.

 

 Éppen ezért egyre nagyobb szükség lesz ezekre a dekoratív, fantáziadús szépségekre. Az adventi koszorúk klasszikus formavilágát ismeri szinte mindenki, de egy ilyen virágkötészeti kiállításon, versenyen láthatjuk mennyire más is lehet ez. Különböző formájúak, a felhasznált anyagokban pedig csupán a képzelet szabhat határt. A megnyitó egyben az adventi kötészeti verseny eredményhirdetése is volt. Az első helyezést a kávészemek felhasználásával készült koszorúval Laposa Loretta érte el.
 

Az ünnepségre sokan érkeztek, az alkotások megtekintése után kézműves foglalkozáson adták át a technikai ismereteket a foltvarrók a virágkötőknek.


További fotóim a  nyugat.hu  oldalon láthatók.

novemberi események | Megtekintések száma: 1588 | Hozzáadta:: pogi | Dátum: 2012 November 28 | Hozzászólások (0)

november 26.



Koncz Zsuzsát, ahogy megszokhattuk, bár merre is jár, telt ház várja. Így volt ez hétfőn este a Szombathelyen, a Művelődési és Sportházban is. Kicsiktől nagyokig, fiataloktól idősekig mindenki megtalálhatja dalai közt a kedvencet, a neki valót, a neki szólót. Mert valljuk be dalainak mondanivalója akad bőven. Repertoárjában a régi daloktól, a legújabbakig minden szerepelt. És még egy rövid kávészünetre is adott lehetőséget. A hangosítás is nagyon korrekt volt hiszen akik elől kaptak helyet nem szenvedtek hangkárosodást, viszont a hátrébb ülők is tökéletes hangélményben részesülhettek. A hangulat, az énekesnő, a sportház, szinte semmit nem változott egy körülbelül tizennégy évvel ezelőtt átélt Koncz Zsuzsa koncert élményemhez viszonyítva. Még a húsz éve szolgálatot teljesítő jegykezelő és ruhatáros nénik is a helyükön voltak . Egy röpke pillanatra visszagondoltam gyermekkoromra, mikor unokanővérem lemezes polcain már ott volt pár bakelit lemez a művésznő alkotásaiból. Talán csak az akkor feltűnően egyedi, derékig érő hajviseletében különbözik Zsuzsa az akkori önmagától. Hangja, fellépése kedvessége, azóta is töretlen, feledhetetlen élmény közönsége számára.

Pár fotóm a koncertről.

 

 

 

További fotóim itt láthatók a koncertről.

novemberi események | Megtekintések száma: 1414 | Hozzáadta:: pogi | Dátum: 2012 November 25 | Hozzászólások (0)

november 21.
 
 
 
Téliesítés és karácsonyra hangolódás A november közepe már inkább a tél eleje mint az ősz vége. Bár idén ezt nem érzékeljük annyira mint korábban, hiszen leszámítva a múltkori havas reggeli ébredést, mostanság semmi kemény télies hideg nincs. Viszont, ha végigsétálunk a belvárosban, láthatjuk a felkészülést, a téliesítést. A vendéglátó egységek teraszai eltűntek, hatalmas üres teret hagyva maguk mögött. Szökőkútjainkat lefedték téliesítették, és figyelmeztetve az év vége, és a karácsony rohamos közeledtére a karácsonyi fénydíszek is felkerültek helyükre. Hamarosan benépesül a Fő tér és kezdetét veszi a vásári forgatag. Erről a hangulatról készült pár fotóm.
 
  

   

 
 
novemberi események | Megtekintések száma: 643 | Hozzáadta:: pogi | Dátum: 2012 November 21 | Hozzászólások (0)

november 19.
 
 
Mi lett veled szabadidőközpont ? Most hogy a Homok utca legsötétebb része hamarosan eltűnik már csak egy hely csúfítja a környéket. Ez pedig a valaha szebb időket látott fiatalok által több szempontból is kedvelt szabadidőközpont. A nyolcvanas években öltözőkkel, mellékhelyiségekkel büfével, fixre épített színpaddal, és betonozott nézőtérrel kialakított létesítmény, kedvelt szórakozó hely, számos színvonalas koncert, kulturális rendezvény helyszíne volt. Később e helyen volt a majális. E területen rendezték rendszeresen húsvét hétfőn a Rallycross versenyeket. A kilencvenes években itt üzemelt a fiatalok nagy kedvence, a környék egyetlen, romantikus hangulatú, autós mozija. A hely maga teljesen alkalmas volt e célra hiszen kiesett a lakóövezet azon részéből, ahol hangosságával zavaró lett volna, és mégis könnyen megközelíthető volt nem esett távol a belvárostól. Ezt követően lassan de biztosan leépült a hely mint rendezvények mint pedig az állagát illetően. Majálisok is elmaradtak, azaz más helyszínre kerültek át. Mára csak a roncsderbi futamok helyszínéül szolgál a hatalmas terület ami az épületek mögött terül el. Az sem zavar senkit hogy ezeken a versenyekre külföldről, és az ország más tájairól is érkeznek versenyzők és nézők akik megdöbbenve szembesülnek a pusztulatos állapotba került épület együttessel. Ugyan a behajtást egy egy sorompóval lezárta a terület jelenlegi tulajdonosa a Szova Zrt. de az úton elhaladva is lehangoló látvány tárul elénk. Ha pedig jobban szemügyre vesszük még siralmasabb a helyzet. Igazi szégyenfoltja ez is városunknak. Vajon meddig kell ennek így kinézni, amúgy szépülő városunkban. Én is részt vettem itt rendezett koncerteken, majd később a mozi, a majális és az autóverseny látogatója is voltam. Ezért többszörösen is fáj a szívem mikor erre járok. A jelenlegi állapotáról a képekre kattintva látható egy képgaléria, akit pedig a hely fénykora is érdekel itt láthatja emlékül elkészített kis filmem.
 
 
 
 
 
További fotóim a nyugat.hu oldalon láthatók.
novemberi események | Megtekintések száma: 730 | Hozzáadta:: pogi | Dátum: 2012 November 19 | Hozzászólások (0)

november 17.
 
 
Még néhány nap és már csak emlékeinkben fog élni, a szombathelyi Kétrózsa köz rossz híréről nevezetes negyede, a Homok utca vonalában. A lakókat már jó ideje elköltöztették az alaposan lepusztított igénytelen helyről, bizonyára kellemes belvárosi lakásokba. Amikor a parkerdő lakópark építése elkezdődött, a Homok utcai oldalt szépen rendbe is rakták, gondolom a látvány miatt, de teljesen felesleges pénzkidobás volt, hiszen a belső világ akkor is maradt a régi a lakóival együtt. Most viszont elérkezett annak a sötét korszaknak a végleges eltüntetése, a házakat és minden melléképületet bontásra ítéltek. Hogy a helyét mi foglalja majd el még nem tudom de bár mi is lesz ennél csak jobb lehet.
 
 
 
 
novemberi események | Megtekintések száma: 624 | Hozzáadta:: pogi | Dátum: 2012 November 17 | Hozzászólások (0)

november 17.
 
 
 
Egy vérből valók vagyunk Viszonylag kevés helyen találtam az Ismerős Arcok koncertjét hirdető plakátot a belvárosban, ennek ellenére teljesen megtelt az MMIK színháztermének nézőtere szombat este. Tán még kissé túl is csordult. Hála a lelkes rajongói tábornak, nagy reklámokra nincs szükség. Így már azt gondolom elegendő volt a plakát is a hely nagyságához. Maga a hely választás nem minden esetben jó egy ilyen koncertnek, hiszen a tombolós színpad előtti tér itt hiányzik. Így az igazi koncert feeling kicsit hiányzik ennél a stílusnál. Persze mindezeket már az első dal elhangzása után végképp elfeledtük, hiszen a dalok szövege, dallama és az énekesek kitűnő hangja mindenért kárpótolt. A z elhangzott dalok mindegyike elgondolkodtató és fontos mondanivalóval, üzenettel rendelkezett. Mindehhez párosult a jól komponált fényhatás is. A lemezbemutató koncert végül a jól ismert dallamokkal fejeződött be amiket már szinte énekelnie sem kellett az énekesnek. A közönség ugyanis felállva,összekapaszkodva énekelte, hogy „egy vérből valók vagyunk” .Ez látványában sem volt egy utolsó látvány és látszott a zenekarnak is nagyon jól esett ez a nagy rajongás. Ezt látva tényleg összeszorul az ember szíve, ekkora nagy lenne ebben a teremben az összetartás, összetartozás? De szép is lenne, ha a koncertet megelőző perceket nem látom. Mikor a bejutásért szinte eltaposták volna az emberek egymást az ajtóban, és a már fél órája sorban álló jóérzésű emberek elé nem tolakodnak be azok akik épp akkor érkeztek. Holott egy ilyen méretű teremben talán majdnem mindegy hová is tudunk letelepedni hiszen mindenhol jól látni és hallani. No mindegy végül a koncert az előadókkal, dalokkal, fényekkel együtt nagyon a toppon volt igen jól éreztem magam. A kis kitérőben említett dolog pedig lehet csak nekem szúrt szemet, de engem sem nagyon zavart, inkább a képmutatás ami zavaró volt ebben.

 

novemberi események | Megtekintések száma: 643 | Hozzáadta:: pogi | Dátum: 2012 November 17 | Hozzászólások (0)

november 17.
 
 
 
Gazdag Erzsi idén lenne100 éves. Számos rendezvénnyel emlékeztek meg városunkban a költőnő életútjára. Többek közt verses műsorokkal, irodalmi esttel, rajzversennyel, kiállítással, koszorúzással, és emléktábla avatással tisztelegtek emlékének. Vasárnap pedig az MMIK népszerű kakaóbár rendezvényét párosították az Üveggolyó családi nappal, Gazdag Erzsi emlékére. A rengeteg családot vonzó rendezvényen, kézműves foglalkozás,táncház, bábszínház, diavetítés, gyermekrajz kiállítás megnyitó és díjátadó, valamint Merklin Tímea könyvének dedikálása is szerepelt a palettán. Ez utóbbi a költőnő életét dolgozta fel. A Mesebolt Bábszínház kettő előadást is adott, mindkét alkalommal telt házzal. Közben tejszínhabos kakaót is szipókázhattak a gyerkőcök. A tartalmas délelőttön biztosan nem unatkozott senki. A képekre kattintva látható a képgaléria.

 

 

 

További képeim a rendezvényről a nyugat.hu oldalon látható.

novemberi események | Megtekintések száma: 700 | Hozzáadta:: pogi | Dátum: 2012 November 17 | Hozzászólások (0)