Ismerős Arcok az MMIK. színpadán
november 17.
 
 
 
Egy vérből valók vagyunk Viszonylag kevés helyen találtam az Ismerős Arcok koncertjét hirdető plakátot a belvárosban, ennek ellenére teljesen megtelt az MMIK színháztermének nézőtere szombat este. Tán még kissé túl is csordult. Hála a lelkes rajongói tábornak, nagy reklámokra nincs szükség. Így már azt gondolom elegendő volt a plakát is a hely nagyságához. Maga a hely választás nem minden esetben jó egy ilyen koncertnek, hiszen a tombolós színpad előtti tér itt hiányzik. Így az igazi koncert feeling kicsit hiányzik ennél a stílusnál. Persze mindezeket már az első dal elhangzása után végképp elfeledtük, hiszen a dalok szövege, dallama és az énekesek kitűnő hangja mindenért kárpótolt. A z elhangzott dalok mindegyike elgondolkodtató és fontos mondanivalóval, üzenettel rendelkezett. Mindehhez párosult a jól komponált fényhatás is. A lemezbemutató koncert végül a jól ismert dallamokkal fejeződött be amiket már szinte énekelnie sem kellett az énekesnek. A közönség ugyanis felállva,összekapaszkodva énekelte, hogy „egy vérből valók vagyunk” .Ez látványában sem volt egy utolsó látvány és látszott a zenekarnak is nagyon jól esett ez a nagy rajongás. Ezt látva tényleg összeszorul az ember szíve, ekkora nagy lenne ebben a teremben az összetartás, összetartozás? De szép is lenne, ha a koncertet megelőző perceket nem látom. Mikor a bejutásért szinte eltaposták volna az emberek egymást az ajtóban, és a már fél órája sorban álló jóérzésű emberek elé nem tolakodnak be azok akik épp akkor érkeztek. Holott egy ilyen méretű teremben talán majdnem mindegy hová is tudunk letelepedni hiszen mindenhol jól látni és hallani. No mindegy végül a koncert az előadókkal, dalokkal, fényekkel együtt nagyon a toppon volt igen jól éreztem magam. A kis kitérőben említett dolog pedig lehet csak nekem szúrt szemet, de engem sem nagyon zavart, inkább a képmutatás ami zavaró volt ebben.

 

Kategória: novemberi események | Hozzáadta:: pogi (2012 November 17)
Megtekintések száma: 600
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]