2014. március 3.
Jó pár éves hagyományra tekint vissza az MMIK színháztermében ez idő tájt megrendezésre kerülő Berzsenyi nap. Egy éve még kérdésessé vált, ugyan itt tudják e megrendezni
2014-ben, hiszen az intézmény sorsa mellett is egy hatalmas kérdőjel
állt. De mire a tehetséges kollégisták idei bemutatkozására, és
díjazására sor került, pont sikerült eldönteni odafent, hogy is legyen.
Úgy hogy a jól bevált helyszín maradhatott, a forgatókönyv is szinte
minden évben ugyanaz. A diákok változnak, és persze az is, mikor milyen új művészeti, vagy sport műfaj jelenik meg a színpadon. Idén is voltak kiválóságok, őket
...
Tovább »
|
2014. március 3.Ha farsang, és farsangi rönkhúzás, akkor abból Szombathely sem maradhat ki. Akár esik, akár fúj, semmit nem befolyásol, ha olyan lelkes
fiatal csapatról van szó, mint a Dr. Pesovár Ernő Alapfokú
Művészetoktatási Intézmény táncosai. És igen, az eső esni kezdett, pont mikor a rendezvény
megkezdődött. Maszkok, népies ruházat, fejdíszek, menyasszony, vőlegény,
plébános, öregasszony, szülők és a násznép, egyszóval mindenki
megjelent, egy farsangi hagyomány ápolására .A kíváncsiskodók is elfoglalták helyüket, és kezdetét vette a szertartás, a rönkhúzás, az esketés, és végül a táncos mulatság.
...
Tovább »
|
2014. március 1.
Remélhetőleg sikeres volt az akció, amit a szombati farsang
farka rendezvényen hajtottak végre hatalmas feltűnést, és zajt keltve,
az Oladi Művelődési Központ rendezvényén. Már kora délután kezdetét vette a program, különböző maskarák, álarcok, zajkeltők készítésével. A gyerekek és szülők nagyon élvezték ezt a maskarás dolgot,
rajzoltak, vágtak, ragasztottak. Egy próba a tükör előtt, és indulásra
kész a télűző csapat. Persze még egy nagy feladat várt rájuk indulás előtt, hiszen a
szalma bábut fel kellett öltöztetni, el kellett nevezni, és
búcsúztatni. A báb ünnepélyesen a Kisze Teri nevet ka
...
Tovább »
|
2014. február 28.
A jótékonykodás volt a célja annak a vacsorának, amit a Fekete
István Állatvédő Egyesület szervezett pénteken, a West Garden étteremben. A belépő, és támogatói jegyek árát, valamint a tombola
bevételét, árva, kidobott, megkínzott állatok gondozására fordítja az
egyesület. A téli időszakban sajnos kevés
lehetőségük van örökbefogadó napokat tartani, ezért ilyenkor nagyon sok
elhelyezésre váró állat van gondozásukban. A lefoglalt különterem éppen
megtelt az érkezőkkel, akiket élő zene is szórakoztatott. Akár táncra is perdülhetett aki úgy gondolta. Ezzel a
lehetőséggel viszonylag kevesen éltek, inkább egy besz
...
Tovább »
|
2014. február 26.
Egy korszak véget ér márciusban, a
belváros népszerű bevásárló áruházában a Borostyánkő
áruházban. A karácsonyi nagy roham után, az év eleji csendet,
egy hatalmas akció kezdete verte fel. A népszerű ruházati és
cipő üzlet, az áruház második emeletén, készlet kiárusításba
kezdett, hirdetve ezt hatalmas kirakataiban. Első nekifutásra ez
tulajdonképpen egyfajta árufrissítésnek, megújulásnak indult.
Hiszen az üzlet immár tíz éve üzemelt itt. Egy kis belső
ráncfelvarrás, árukészlet, divatirányzat változás jól jöhet,
gondolták sokan. De ahogy az idő múlt, és egyre csak fogyott a
készlet, lassan átváltott a dolog végkiárusításba, legvégül
pedig kiderült az üzlet megszűnik, &
...
Tovább »
|
2014. február 23.
A
farsangi szezont egy családi játszóház zárta szombaton délután,
az Agora Gyermekek Házában. A rendezvényre folyamatosan érkeztek
a gyerekek, szülői kísérettel. A kézműves foglalkozáson
álarcot, csörgős koronát, és zajkeltő eszközt készíthettek,
és rajzolhattak a kicsik. Ezekben a szülők is láthatóan aktívak
voltak. Ezen kívül, nagyon érdekes volt a gipsz maszk készítés,
ami igazán személyre szabott volt, hiszen a sablon mindenki saját
arca volt. A legnagyobb népszerűsége persze a farsangi fánk
sütésnek volt. Ebben aztán kicsik, nagyok, szülők egyaránt
belekezdtek, és a végeredményt valame
...
Tovább »
|
2014. február 22.
„Az elvetett magtól a kenyérig”
címmel nyílt néprajzi kiállítás, az Agora-Gyermekek Házában. Nem új keletű e kiállítás, hiszen
minden évben rendeznek ilyet, más más témát, hagyományt
felelevenítve. A tárgyakban, és képi anyagban rendkívül gazdag
kiállítást, Dr. Horváth Sándor néprajzkutató nyitotta meg,
mégpedig nem a klasszikus megnyitók sémáját követve. A tárlat
bemutatását időrendben visszafelé mutatta be az érdeklődőknek.
Így a népi gabonatermelés, és feldolgozás folyamata, a friss
kenyér felszeletelésével, megkóstolásával kezdődött. Majd az
eszközök, tárgyak, és gabonafélék megismerése következett,
visszatérve egészen az
...
Tovább »
|
2014. február 16.
Délelőtt
még mosolyogva nyugtázták sokan a kellemes napsütést. Előre
elképzelve egy igazán jó hangulatú, tavaszias jégkarnevál
pillanatait. S ahogy teltek az órák, és közeledett a 14 óra, a
kezdés időpontja, mind nagyobb felhők árnyékolták be a jég
hófehérségét. De
láthatóan a fanatikus jégrajongókat, és főleg a jelmezesek nagy
családját ez cseppet sem zavarta. Sorra érkeztek hatalmas
cuccokkal, és beöltözve máris a csúszós felületen találták
magukat. A házigazda Varga Jenő szokásos felpörgött stílusával
üdvözölte az egybegyűlteket. Ezzel
kezde
...
Tovább »
|
2014. február 14.
Igazán nagy sikerük volt az ifjú
népzenész palántáknak pénteken este, a Művészeti
Szakközépiskola dísztermében. A kétszer negyven perces népzenei
koncerten közreműködtek a Bartók Béla Zeneiskola és a Művészeti
Szakközépiskola Népzenei Tanszakának növendékei, valamint a
felnőtt tanfolyam zenészei .Szülők, rokonok mellett a bemutatón
részt vett, és szakmai szemmel, tekintett a hangszerek
megszólaltatóira az intézmény igazgatója, és zenei tanárai,
és Varga Albin, a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes
vezetője is. A Népzenei oktatás oszlopos tagjai Földesi János és
Földesi Jánosné Rózsa. A koncert jó bemelegít&ea
...
Tovább »
|
2014. február 13.
A
farsangi szezont, február 22-én délután egy játszóházzal zárja
az Agora-Gyermekek Háza, ahol karneváli apróságokat is
készíthetnek majd a gyerkőcök, és szüleik. A kicsik jól
ismerik már a programokat, hiszen február hónapban iskolások, és
óvodások, szervezett csoportokban részt vettek már a farsangi
készülődésben. Készítettek parókát, koronát, trombitást, és
hasonló hangulat teremtő apróságokat. Fotóim is ilyen
alkalmakkor készültek.
...
Tovább »
|
|