13:00
Vitorlások a szombathelyi csótón

2014.június 3.

Ismét kék fehér vitorlák színesítették a szombathelyi csónakázó tó vizét. Népszerűsítve ezzel a vitorlás hajózás vízi sportot. Aki sokat jár kel a környéken már szinte ismerősként fogadja az évről évre, nyár elején visszatérő angol Pico sportvitorlásokat,és velük együtt a többszörös magyar bajnokokat is, akik ezeket a vízi programokat kézben tartják, a hajózás elméletét, és gyakorlati elemeit oktatják. A négy éve induló vitorlás hajó táborokat, egy igazi vízi sport imádó lokálpatrióta, Pintér Zoltán szervezi, a Szombathelyi Vizisport és Szabadidő Sportegyesület keretein belül, és a Szova támogatásával. Jelenleg egy a sportot népszerűsítő egy hetes program zajlik, aminek a hét végén, kettő napon át a családok voltak a főszereplői, hétfőtől péntek délig pedig több száz diákot várnak folyamatosan, közel egy órás kihajózásokra. Feltétel csupán, hogy tudjanak úszni. Az elméleti gyorstalpalást, a hajókra várva kapják meg a fiatalok, a többit már a vízre szállva gyakorlatban pillanatok alatt sajátítják el. Természetesen a mentő mellény is kötelező felszerelés. Cipőkre a vízen nincsen nagy szükség, ezek a parton maradnak, és egy egy nagyobb létszámú csoport esetén épp olyan látványosak együtt, mint mikor a hat vitorlás hasít a vízen. A tervek szerint idén június 23-tól ismét megszervezésre kerül a szokásos tábor, de pontos információkért keressék fel az egyesület honlapját. A rövid vízi hajókázás maradandó élményekkel gazdagítja a gyerekeket, fiúk lányok egyformán jól érezték magukat. Évről évre visszatérő sportoló is megjelent egy kihajózásra egy fiatal hölgy személyében, aki az első tábor alkalmával szerette meg a vitorlázást annyira, hogy mai napig űzi e sportot.

 

 

 

Képgalériám a nyugat.hu oldalon látható.

 

Kategória: 2014 szombathelyi eseményei | Megtekintések száma: 579 | Hozzáadta:: pogi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]