23:23
VII. Textilművészeti Triennálé a Szombathelyi Képtárban

Tizenhét országból érkeztek alkotások a VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennáléra, amelyet SODRÁS címmel, pénteken délután nyitottak meg a szombathelyi képtárban.

A kortárs textilművészet jelenét bemutató, három évente megrendezésre kerülő nemzetközi seregszemle 2021-es tárlatát a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért és a Savaria Mhv Múzeum – Szombathelyi Képtár 2021. június 18. és 2021. augusztus 28. között rendezi meg. A nyári időszakban látogatható kiállítás elismert hazai és nemzetközi művészek közel 219 műalkotását mutatja be, a meghirdetett öt kategóriában. A műalkotások válogatását kortárs művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri végezte.

Kis érdekesség hogy a koronavírus járványra való utalás például maszkok formájában több kiállított műben is megjelent.

A miniatűrtextilek, szalagok és zászlók az előző évekhez hasonlóan most is technikai és anyaghasználati megkötés nélkül készülhettek, így a hagyományos textilek mellett többek közt megjelenik a PVC, a gipsz, a nylon, a karton, a fotó és a szilikon is.

A tárlatot Cebula Anna, a Szombathelyi Képtár igazgatója nyitotta meg, s ez egyben a felújított képtár megnyitása is volt.

A kiállítás megnyitását követően átadták a nemzetközi textiltriennále meghirdetett kategóriáiban legjobbnak ítélt alkotások, alkotók díjait.

További fotóim a nyugat.hu oldalon láthatók.

 

Kategória: 2021.szombathelyi események | Megtekintések száma: 241 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): kiállítás, Triennálé, képtár, textil, 2021, szombathely, Textilművészeti Triennálé | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]