21:43
Városi gyermeknap, táncos befejezéssel
május 26.



Eső napsütés, ismét eső, ez volt jellemző az idei gyermeknapra. Több rendezvény is volt a gyermekek szórakoztatására, közülük tán legnépszerűbb a Ferences-kertben zajlott, vasárnap délután. A játékos lehetőségek nagy része fedett helyre került, így az időről időre visszatérő eső nem zavarta a rendezvényt. Az Agora Gyermekek Háza szinte valamennyi játékát kihozta a témaparkba, amit láthatóan nagyon élveztek a gyerekek mellett a felnőttek is. Nagy sláger volt a klasszikus vattacukor is. Hatalmas sorok várakoztak az édességre. A színpadon is változatos műsor szórakoztatta az egybegyűlteket. A program zárása már jobbára a felnőtteknek szólt, a Táncos párválasztóval. Aminek mottója „Szabad egy táncra ?” volt. A fél hétkor kezdődő táncos program, egy mini tánc világnapi rendezvényre hasonlított. A kilenc tánccsoport, hét műfajt képviselt, rövid bemutatót, valamint tánc oktatást is tartottak. Este hét órakor kezdődött a közös tánc, amit tíz városban, ugyan arra a koreográfiára táncoltak a vállalkozó fiatalok.A rendezvényen a Fekete István Állatvédő Egyesület is részt vett.

 

 

 



Kategória: 2013 eseményei | Megtekintések száma: 453 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): szombathely, Történelmi Témapark, gyereknap | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]