20:13
Tófürdő Giga Strand Party rövidre zárva

2016. június 11.

Nem igazán akar összejönni ez a giga hiper szuper strandnyitás Szombathelyen. Pedig Varga Jenő szívét lelkét teszi bele. Jűnius 11-én délelőtt pedig bíztató jeleket láthattunk, valami készülődött. A nyári örömök, és vízi sportok állandó helyszíne feszített víztükörrel, udvarias személyzettel várta az érkezőket. A zene szintén csalogatta a strandbulira érkezőket. Néhány hatalmas csobbanásra a csúszda végén, pár fejes ugrásra, kis napozásra, egy rögtönzött mentési bemutatóra, és még egy délelőtti hastánc produkcióra is futototta a szépséges Aletta előadásában a napsütésből. És ekkor véget vetett a partinak a jó öreg eső. A sötét felhők pillanatok alatt elrontották a hangulatot, a hőmérséklet pedig meg sem közelítette már a nyár közepén megszokottat. Így bulizás nélkül ugyan, de a szombathelyi Tófürdő ezennel megnyitotta 2016-os strandszezonját.

  

A rendezvény a Szabadidősport Szövetség, a SZOVA ZRT az R-Audio valamint Varga Jenő szervezésében került megrendezésre. Igéretük szerint lesznek még szebb idők, és további hatalmas bulik. Érdemes tehát figyelni továbbra is a programajánlatokat a szórakozni, és pihenni vágyó fürdőzőknek.

    

További fotóim a  nyugat.hu oldalon láthatók. 

 

 

Kategória: 2016.szombathelyi eseményei | Megtekintések száma: 965 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): nyitás, tófürdő, strand, Party | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]