18:30
Tessék bérletet venni
szeptember 5.



Több alkalommal is elhangzott a buzdító mondat Szombathely Fő terén, csütörtökön délután, a Weöres Sándor Színház zenés - táncos évadnyitó rendezvényén, amit hatalmas érdeklődés övezett. A korábban kitelepült elővételi pénztárhoz vörös szőnyeg vezetett, jelezve mennyire megbecsült, és tiszteletreméltó részese a színházi életnek a közönség. E mellé a büfé is kitelepült, finom sütikkel italokkal, székekkel, asztalokkal. Úgy hogy, egy rögtönzött szabadtéri színház verődött össze a téren, ahonnan a színpad sem hiányzott, s fokozva a látványt, Jordán Tamás, és Trokán Péter a már jól ismert Fő tér 16-os ház, emeleti sarok erkélyéről köszöntötte a várost, és a közönséget. Valamint innen konferálták fel az épp következő jeleneteket, amik közel egy órán át szórakoztatták az arra járókat. A gyermekek is jól szórakoztak, és igazán pofás arcfestéseket kaphattak. A jelenetek közt több ízben is elhangzott az ominózus mondat, ami a bérlet vásárlásra ösztönzött. Nem hiába, hisz a rendezvény ideje alatt, több mint 60 bérletet sikerült értékesíteni. Később a társulat színpadra vonult, és ismertetésre kerültek a következő szezon tervei programjai.

Pár fotóm a délutáni évadnyitóról.

 

 

 

További képek a esemény fotóalbumok közt láthatók.



Kategória: 2013 eseményei | Megtekintések száma: 364 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): színház, évadnyitó, szombathely, Fő tér, rendezvény, WSSZ | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]