12:08 Szimbiózis, Bújtás Ervin saját dalainak bemutatója a Könyvtárban | |
2016.december 12. A Berzsenyi Dániel Könyvtár igazi kellemes, csendes, családias otthona a zenés beszélgetős programoknak. Ezt már korábban tapasztalhattuk a Bájoló programsorozatban. És ezt hallhattuk Bujtás Ervintől is, a legutóbbi könyvtári program végén. Sokat gondolkodott, mi lenne saját elgondolkodtató tartalmú, és hangzású dalainak bemutatására a méltó környezet. Végül a könyvtárban megtalálta. A bemutatóra izgatottan várta barátait, családtagjait a muzsikus, majd nagy várakozással nézte arcukon, a zenei kínálat által okozott hatásokat. Hiszen utcazenész múltjából adódóan jól tud olvasni a hallgatóság arcáról. Ákossal régi zenei múltjuk van már, ( Varnyú Country) és teljes a zenei, gondolati összhang közzöttük. A különleges rajzos gyermekdalban, ami egyedi produkciónak számít a műfajban, Végh Zsombi közreműködött. Lényegében amit a dalban hallott, próbálta megrajzolni. A végére a rajz is szépen kialakult.
A dalszerző énekessel a délután házigazdája, Boros Ferenc beszélgetett, a számok születéséről, dalszövegekről, inspirációkról, érzésekről, gondolatokról és sok minden másról. A kis terem teljesen megtelt érdeklődőkkel, zenész társakkal. További fotóim a nyugat.hu oldalon láthatók.
| |
|
Összes hozzászólás: 0 | |