16:01
Sportra fel Szombathely, 15km-es gyalogtúra

2017.március 25.

Tavaszi szép napsütésben indult a 15 km-es gyalogtúra szombaton délelőtt. Szombathely mozgató ereje a Szabadidősport Szövetség. Így, ezzel a gondolattal idén már tizedik alkalommal indultak útjukra a túrázni vágyók a Műjégpálya bejáratától az oladi kilátót érintve a parkerdő irányába. Az induló kis csapat megkapta a kis füzetecskét is amiben leigazolják mindig a részvételtelüket a sporteseményeken. Minden hónapban egy próba, minden hónapban más sportágban.

A 2017-e szezont kettő jeges sporttal kezdhettük. Ezúttal a tavaszi gyalogtúra volt soron, aminek kibővített változatát idén vezették be, miszerint az ország bármely területét megcélozva indultak is gyalogtúrázni a természet, és sport kedvelői, és ezt fotókkal igazolni tudják, beszámítható a próbák közé, és természetesen a pecsét is jár érte a könyvecskébe. Ez országosan is egyedülálló lehetőség most. Ezt követi majd 5 km futás április 29-én. Majd 25-50 km kerékpározás, 1km úszás. Ezek júniusig a tervezett próbák. De itt nem ér véget mert egészen decemberig elkészült a tervezet .De most a képes beszámoló szóljon a jelenről, a hangulatos gyalogtúráról aminek lelkes vezetője mint mindig Varga Jenő volt. Diktálva az 5km/órás gyaloglási tempót, kis pihenők beiktatásával. Közben utunk során gyönyörködhettünk a tavasz szépségeiben és sajnos a csúfságokban is amiket a természet az erdő pusztításáért tesznek „embertársaink”. az iszonyatos szennyezéssel, szeméttel amit úton útfélen letesznek felelőtlenül.

  

  

  

A túráról további fotóim a nyugat.hu oldalon láthatók.

 

Kategória: 2017.szombathelyi eseményei | Megtekintések száma: 1143 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): minden hónapban 1 próba, Sport, gyalogtúra, szombathely | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]