21:56
Önkéntesek takarítottak a Romkertben

2015. március 21.

Ismét önkéntesek, múzeumbarátok, és múzeumbogarak lepték el a Szombathely szívében található Járdányi Paulovics István Romkertet, hogy tavaszi nagytakarítás fedőnévvel rendet vágjanak. Persze a fedő mint használati eszköz is szerepel a történetben, hiszen míg a csapat nagy része a kertet szabadította meg a letört elszáradt ágaktól, lehullott falevelektől, és a szeméttől, addig egy kisebb csoport őket szolgálta ki, első körben forró teával,és zsíros kenyérrel. Majd hamarosan előkerült a kondér, hogy benne a finom összetevőkből, egy ízletes gulyás készülhessen. Végül a már említett fedő erre a kondérra került rá. Eközben hatalmas lendülettel, és jó kedvvel haladt a munka, jöttek mentek a talicskák, teltek a szemetes zsákok, tisztult, rendeződött, és fellélegzett a romkert. Közben még egy gitár is előkerült, és néhány dal járta át a múlt parkját. Azt hiszem ennél szebb időt nem foghatott volna ki erre a feladatra. a kis csapat, amiben együtt tevékenykedtek fiatalok, és idősebbek, lányok, fiúk, hölgyek, és urak egyaránt. Sokak közülük már évek óta részt vesz ebben a tevékenységben. A nap végére teljesen új arcukat mutatták a lépcsők, bokrok, falak, utak, árkok, és füves területek. Köszönet az aktív múzeumbarátoknak, és a szervezőknek.

 

 

További fotóim a  nyugat.hu  oldalon láthatók.

 

Kategória: 2015 szombathelyi eseményei | Megtekintések száma: 603 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): nagytakarítás, szombathely, önkéntesek, Romkert | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]