23:24
Nemzetközi Betlehemes Találkozó
december 15.


Sok ismerős program zajlik a Fő téri adventi vásár színpadán, hiszen évről évre, visszatérő fellépők veszik birtokba ez idő tájt. Így van ez, az ünnep közeledtével, a Betlehemes Fesztivállal is. Évek óta itt kaphatunk ízelítőt, más nemzetek ünnepi hagyományaiból, egy nemzetközi találkozó másnapján. Ugyanis előző este, a nagy fesztivál, Gencsapátiban zajlik. Idén alaposan felduzzadt a fellépő csoportok száma. Az eddigi négy csoport helyett, most hét lépett színpadra. A tizenegy órakor kezdődő program, sokakat megállásra késztetett. Fellépett a Bódvavendégi együttes, Kapuvár Néptáncegyüttes, Tornaújfalusi betlehemesek, Holládi Bábtáncoltató betlehemesek, Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes Nagyidáról, Énekes Lenke Hagyományőrző Néptáncegyüttes – Vitnyéd, és a Csátaljai Székely Népdalkör. A látványos, hangulatos színpadi fellépéseket, főleg a gyerekek nézték átszellemült arccal, de a felnőtteket is nagyon érdekelte. Sajnos a nagy többséget, ennél is jobban vonzotta a vasárnapi húsleves, és rántott husi, ezért idő előtt eltűntek. Bizonyára ez nem esett túl jól, a távolról érkezett fellépők lelkes csapatainak.

 

 

További fotóim a nyugat.hu oldalon láthatók.



Kategória: 2013 eseményei | Megtekintések száma: 658 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): Betlehemes találkozó, szombathely, Advent, karácsony | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]