22:18
Múzeumok nyári éjszakája, második felvonás

2016. július 2.

Ezúttal nem maradt el a trópusi nyári éjszaka. A korábbi évektől eltérően idén a három helyett, kettő felvonásban mutatkoztak be a múzeumok a nagyközönség számára, egy éjszakai nyitvatartással. S mivel az első részben a Vasi Múzeumfalu felejthetetlen élményekkel bocsátotta el vendégeit, így másodjára is magas igényekkel indultak útnak a múzeumbarát társaságok, családok. Ebből a második körből felújítási munkálatok miatt, a Savaria Múzeum kiesett, de a Smidt Múzeum, Szombathelyi Képtár, és az Iseum erősített programokkal csalogatott. Ezek mellé csatlakozott még, a Vas Megyei Levéltár, és a Szombathelyi Törvényszék. Így a varázslatos ötös fogat előállt, hogy elrepítse az érdeklődőket egy különleges éjszakai utazásra. A megszokott látványosságok mellett mindig szerepelnek a repertoárban új dolgok is. Így idén a tetoválás, az autós retro mozi, a cukrászművészet, is előtérbe kerülhetett.

  

Új kiállítás megnyitása a képtárban szinte minden alkalommal a program kezdetét jelenti. Idén a Sztárok égen és földön című tárlat foglalt helyet az emeleti kiállítóteremben. Érdekes bemutatók, kiállítások, gyermekfoglalkozások, zenés műsor, és Desing vásár tette érdekessé 2016. első júliusi szombat éjszakáját Szombathelyen.

  

Összefoglalásként egy terjedelmesebb képgalériát készítettem a történtekről.

A képekre kattintva ezek is láthatók. 

 

 

Kategória: 2016.szombathelyi eseményei | Megtekintések száma: 702 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): múzeumok éjszakája, Lunet, múzeum, képtár, kiállítás | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]