16:17
Japán nap a Vasi Skanzenben
augusztus 11.



Aszobino-ki gyermekkórus, Takagi Keyho vezetésével, Tokyo-ból érkezett, és ismerkedett hazánk kultúrájával. Így többek közt Szombathelyre, és környékére is ellátogattak. A harminc hagyományőrző kórista, a magyar népi kultúrával ismerkedik, cserébe ízelítőt adnak sajátjukból. Tették ezt vasárnap délután a Skanzenben, ahol találkozhattak a Japán hagyományok iránt érdeklődőkkel. Igazán családias, barátságos délutánt tölthettek együtt, ahol a japán-magyar éneklés, és tánc mellett, volt origami, tea szertartás, karate bemutató, ügyességi játékok, közös tánctanulás is. A szinte mindig mosolygós fiatalok szeretete, fokozatosan vonta hatása alá az érdeklődőket. Utazásuk során több helyen, főleg templomokban adnak „koncertet” Országunkban a Hani Alapítvány segítségével járnak-kelnek. Kísérőjük Tordáné Hajabács Ilona a kuratórium elnöke. Többen már négy évesen kezdték az éneklést, és volt aki már nem először jár nálunk. Az ismerkedés után, egy hetes budapesti kurzuson vesznek részt, valamint hazai családoknál is eltöltenek néhány napot.

 

További fotóim két részben a nyugat.hu oldalon, és itt láthatók.



Kategória: 2013 eseményei | Megtekintések száma: 444 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): Skanzen, szombathely, Japán nap | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]