16:44
"Japán babák világa" Kiállítás a Gyermekek Házában

2015. április 13.

Ismét Japán babák kiállításában gyönyörködhetünk Szombathelyen az Agora Gyermekek Házában, április 13-tól. a Magyar-Japán Baráti Társaság jóvoltából. A „Japán babák világa „ című kiállítás a Japán Alapítvány vándorkiállítása. A kora délutáni, rendkívül igényes, részletgazdag, és látványos kiállítást Takács Balázs, a TDK Kft. ügyvezető igazgatója nyitotta meg. Harangozó Marcell gitárjátéka pedig, épp illett ezekhez a kis „játékszerekhez”. Bár ezekhez a babákhoz most játékos szándékkal éppen nem szabadott nyúlni, de kerültek elő eredeti Japán fa ügyességi játékok, amikkel a rövid tárlatvezetés után igen szívesen játszottak a gyerekek. Érdekes volt a fiúk és lányok szétválása, a különböző játéktípusok irányába. A tárlat bemutatása Komura Yoko, Sugimori Eriko közreműködésével Japán nyelven, tolmács segítségével sokkal érdekesebbnek tűnt. Megtudhattunk sok érdekességet, köztük hogy a régmúlt hagyományokra visszanyúló babakészítés mind a mai napig nagy megbecsülésnek örvend Japánban. A babák dísztárgyként, megbecsülést kifejező ajándéktárgyként, és játékként is funkcionálnak. Korábban ártó szellemeket elűző misztikus funkciójuk is volt. A japán babák fából, papírból, textilből, vagy agyagból sokszínű technikák alkalmazásával készülnek. Legtöbb országban a babák a gyerekekkel, és játékkal asszociálódnak. Ezzel szemben Japánban a babák jelentős része kapcsolódik felnőttekhez, és inkább dekorációs, vagy spirituális jelentőségük van. Két fontos ünnep is van Japánban, amelyet a babáknak szentelnek. Az egyik a március 3-án tartott Hina Macuri, azaz Lányok Ünnepe, a másik pedig a május 5-i Tangono Szekku, vagy Fiúk Ünnepe azaz gyermeknap. A Hina nyingjók a szépséget, és kifinomultságot jelképezik, a Musa nyingjók, azaz harcos babák, a férfiasságot, bátorságot, és az erőt jelképezik. A kiállítás április 30-ig látható Gyermekek Háza első emeleti kiállító termében.

 

 

A kiállításról készült fotóim a  nyugat.hu  és a vaskarika.hu oldalakon láthatók.

 

 

 

 

Kategória: 2015 szombathelyi eseményei | Megtekintések száma: 611 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): Japán babák, szombathely, kiállítás, Agora Gyermekek Háza, Japan | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]