23:25
II. Savaria Sörfesztivál Szombathely szívében

2017. június 18.

 A 2016-os év egyik sikerrerendezvénye volt Szombathelyen a Savaria Sörfesztivál, amit akkor első alkalommal rendeztek meg. Idén a nagy siker nyomán a második még igényesebb, még élhetőbb, és szórakoztatóbb lehet.

 


  

2017-ben már négy napon át folyik a nedű a csapokból. Na persze nem minden csapból, csak az erre a célra szép számmal letelepített sörcsapból. A szervező ismét az ÖrvidékHáz. A rendezvény esős időben is alkalmas 2400 szórakozni vágyó ember problémamentes befogadására. A három színpad ugyanis hatalmas sátrakban kapott helyet. A fellépők sora pedig minden korosztály igényét igyekszik kielégíteni. Ugyancsak újdonság hogy ebbe a fesztiválba épül be a Bloomsday nap pénteken, és a fúvós fesztivál szombaton. Így komplett a második Savaria Sörfesztivál felhozatala. A fesztivál sörének az arany ászok frissenszürt sörét választották.

  

A népszerű hangulatos fesztivál nagy napja a volt pénteki. A csütörtöki ráhangolódás után hatalmas csapást mértek a szórakozni vágyók a Ferences kertre. Egész délután kellemes kikapcsoló programokban lehetett részük az ide látogatóknak, akik a hétvégi pihenés teljes nyugalmával bulizhatták, sörözhették, beszélgethették, vagy táncolhatták végig a péntek estét. Ehhez nagyban hozzájárult az ír muzsika a hozzá dukáló barna sör, sokak kedvenc énekese Charlie a legenda, és a környék bombája a Mokka Tribute Band zenekar is. De a táncolgatni vágyók is megtalálták a legjobb hangulatú bulit a területen. A beszélgetve sörözgetők igazi hangulatfényes kis sörkertet fedezhettek fel a tó körül. Mi is kell még ennél több egy kellemes hétvégéhez. Haverok, sör, jó zene, kellemes környezet. Ezek mind adottak a Savaria Sörfesztiválon, ami egészen vasárnap estig csalogatta a népeket.

  
 

A négy napos fesztivál zárása csendesen indult ugyan , de a tavalyi év nagy sikert aratott fellépője Matyi és a Hegedűs idén is csalogatta a mulatős műfaj kedvelőit. Majd a négy nap záró buliját Dj Szunyog tálalta .

  

Képgalériáim a nyugat.hu oldalon láthatók.

A csütörtöki napról itt. 

A pénteki napról itt

A vasárnapiról pedig itt 

Kategória: 2017.szombathelyi eseményei | Megtekintések száma: 1389 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): szombathely, Savaria Sörfesztivál, koncertek | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]