23:28
I. Sunset Run futóverseny Szombathelyen

2026. augusztus 29.

További fotóim a képekre kattintva láthatók. Külön a délutáni és az esti futamok.

 1500 futónál is többen neveztek be, és vették birtokba szombaton Szombathely belvárosát és legismertebb helyszíneit az első alkalommal megrendezett MOVE–Szombathely Sunset Run versenyen.  A Fő téren délután a gyerekek bemelegítésével kezdődött a program, amibe cosplaycsapat is beszállt Amerika kapitánnyal, Thorral és Pókemberrel. Alapos bemelegítés után kezdődhetett a kicsik versenye.4–8 évesek 500, a 9–12 évesek 1000 méteres távon futhattak a Fő téren. Este hétkor pedig elrajtoltak a 6 és 10,5 kilométeres, valamint a félmaratoni és maratoni távok indulói. A versenyzők a naplementéből az éjszakába futottak bele, miközben az útvonal mentén fényfestés, lézershow, japándobok, népzene, slam poetry és sportbemutatók várták őket. A kicsik lelkesedését mutatta, hogy a felnőttek mellett több mint ötszáz gyermek jelentkezett.

Az este egyik különlegességét maga a pálya adta, ami Szombathely történelmi, kulturális és sporthelyszíneit is sorra érintette. A futók a választott távtól függően többek között a Fő tér, a Püspöki Palota és a Székesegyház, a Romkert, a Haladás Sportkomplexum, a Sportliget, a Vasi Skanzen, a Csónakázótó, az Emlékmű és az Iseum érintésével haladtak végig a városon. A versenyzők és a szurkolók a város különböző pontjain más-más programmal találkozhattak. A Romkert passzázsában színes fényfolyosó fogadta a mezőnyt, a Weöres Sándor-szobornál a Savaria Slam Poetry előadásában szólaltak meg Weöres versei. A Haladás Sportkomplexumnál a Szombathely Crushers Cheerleader Team várta a futókat, a Sportliget első frissítőpontjánál pedig fényfestés és zene kísérte őket. A Vasi Skanzenben a Szélforgók népzenei együttes muzsikált, az emlékműnél pedig az Ataru Taiko ütőegyüttes  japándobjai adtak lelkesítő ritmust. A Csónakázótó szigetén lézershow, a Körmendi úti frissítőpontnál DJ KLEPP várta a mezőnyt. A futók végül ismét fényfolyosón keresztül érkeztek vissza a Fő téri célegyenesbe. A rajt és célhelyszínen egész délután és este zajlottak a programok. DJ Andysole szolgáltatta a zenét, a Szombathely Crushers Cheerleader Team, a Szombathelyi Kötélugró Klub és a New West Company TSE is bemutatót tartott. Volt itt óriás csocsó, ugrálóvár  és fotókeret, a Szombathelyi Pingvinek kitelepülésén pedig többek között a curlinget, valamint a korong- és ütőkezelést is kipróbálhatták. 

További fotóim a képekre kattintva láthatók a 2 galériában a nyugat.hu oldalon.

A délelőtti futamok fotói ide kattintva is láthatók.

Az esti futamok fotói ide kattintva is láthatók.

 

 

Kategória: 2026. szombathelyi eseményei | Megtekintések száma: 227 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): Maraton, óvodások, szuper hősök, félmaraton, naplemente, szombathely, Sunset Run, Futóverseny, éjszakai futás | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]