19:46
Herényi Virágút vasárnapi pillanatai

2026. április 26.

További fotóim a nyugat.hu oldalon láthatók a képekre kattintva.

Az ötlet 2002-ben született az I. Herényi Közösségi Napokon. 

Az első Herényi Virágút 2003-ban, 37 kiállítóval  valósult meg. Közel másfél kilométer hosszan sorakoztak fel az árusok virágcsodáikkal, hatalmas színkavalkáddal. Igaz, hogy zuhogó esőben, de annál lelkesebb hangulatban teltek a megnyitó pillanatai, de a siker egyértelművé tette: szükség van erre a virágos, utcai ünnepre. Azóta eltelt jó néhány év és sok változáson esett át a rendezvény, de a cél a hangulat és az igény töretlen 24 év után is. 

 "A Herényi Virágút a tavasz legvirágzóbb fesztiválja, ahol a kertészeti tudás, a virágok látványa és a helyi értékek találkoznak az 1 kilométeres útvonalon.

A programok, előadások és vásári hangulat révén a rendezvény célja, hogy a tavasz szépségét mindenki számára kézzelfoghatóvá tegye."

A 10. Herényi Virágút mérföldkő lett a rendezvény életében: 2012-ben a Virágút elnyerte a „Nyugat-Dunántúl Kiemelt Kulturális és Örökségturisztikai Rendezvénye” címet. Ekkor jelent meg az útvonalon a Virágvonat is, ami azonnal nagy kedvenc lett.

A fejlődés nem állt meg a további években sem. Bemutatókkal, koncertekkel utcazenészekkel, kiállításokkal bővült a program és mára igazi virágfesztiválnak is nevezhető. Az időjárás? Az bizony pont olyan mint a tavasz. Kiszámíthatatlan, szeszélyes, meglepő. Voltak már elég rossz időszakok, nagyon hűvös, igen meleg napok, vagy éppen tomboló szél. De a Herényi Virágút rendezői, szervezői, résztvevői, és velük együtt mi a látogatói is álljuk a sarat és töretlen kedvvel ott vagyunk. Ahogy az én fotóim is itt vannak az emlékezetes pillanatokról.

Fotóim idén a kissé szelesebb, de szép napsütötte vasárnapon készültek.    

További fotóim a nyugat.hu oldalon láthatók a képekre kattintva.

 

Kategória: 2026. szombathelyi eseményei | Megtekintések száma: 86 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): vásár, Herényi virágút, állatvédők, kisvonat, koncert, tavasz, virágok | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]