20:49
Helyi termelői piac a belvárosban

2014.március 28.

További fotók a képre kattintva láthatók.

Szabad a vásár. Legalábbis minden csütörtökön délután kettőtől hatig, az MMIK előtti hatalmas téren. Itt nyitottak ugyanis tegnap délután hatalmas felhajtással helyi termelői piacot, ”Adj helyet a helyinek” mottóval. A hely választás kettős érzelmeket hozott ki az emberekből, volt akinek tetszett, és ugyan ennyien tartották rossz helyszínnek. Hogy ennek igazán mi lenne a jó helyszín, nem lehet tudni, hiszen efféle próbálkozás kettő is volt a múltban, és egyik sem jött be igazán. Bár tegyük hozzá egyiket sem támogatták fentről ennyire. Az Árkádia bevásárló központ mellett, és a Múzeum falu területén, elég nagy érdektelenség fogadta a termelőket és portékáikat. Itt viszont tegnap délután, a kellemes napsütésben, hangulatos ízléses pavilonokban kínáltak minden földi jót, klasszikus és különleges ízeket. Ráadásul a különlegességet meg is kóstolhatták az érkezők. A legvonzóbb illattal a sonkák, és kolbászok rendelkeztek, itt még kisebb sorokat is láttam. Persze volt itt méz, tojás, pékárú, sajt, pálinka, kolbász, sonka, lekvár, szörp különböző változatban, ízvilággal. A paletta természetesen bővül, zöldségekkel, friss gyümölcsökkel, házi tejjel, és sok szezonális termékkel. A kínálat igazán parádés volt, az érdeklődés is jónak tűnt. A piacozás mellé népzene is dukált, hát kaptunk azt is. A kérdés csak az, hogy a lelkesedés kitart e hosszú távon. Az árusok jönnek hozzák a saját, jobbnál jobb portékáikat, nekünk csak rá kellene szoknunk a jóra, az egészséges étkezésre.  A termelői piac elindításának célja az volt, hogy az országosan is ismert Vidék Mustra rendezvényeihez hasonlóan a város központjában teremtsen rendszeres lehetőséget a helyi termék előállítók bemutatkozására, a termékek közvetlen megvásárlására. Ez most minden pontban teljesülhetett.

 

 

További fotóim a nyugat.hu oldalon láthatók.

 

 

Kategória: 2014 szombathelyi eseményei | Megtekintések száma: 577 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): termelői piac, szombathely, piac, MMIK | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]