10:18
Életrekelt mesehősök a Gyermekek Házában
január 30.



Weöres Sándor születésének 100. évfordulójára sok helyen megemlékeznek Vas megyében. Egy ezek közül Szombathelyen az Agora Gyermekek Háza, ahol óvodásoknak, és iskolásoknak hirdettek nemrég vers-és meseillusztrációs rajz pályázatot „Óperenciás” címmel. Tették ezt immár ötödik alkalommal. A szervezők örömére az érdeklődés még ma is töretlen. A téma egy szabadon választott magyar népmeséből kiragadott cselekmény, vagy szereplő, képi megjelenítése volt. A beérkezett közel 700 alkotást értékelték, zsűrizték, majd ezek közül 226 rajz kiállításra is került. A kiállítás, melyet február 15-ig láthatnak az érdeklődők, szerdán 15 órakor rövid ünnepi megemlékezéssel kezdődött, majd átadták a díjakat köztük a három kategóriában legjobbaknak a fődíjat. Óvodások közül Mesterházy Alexandra, alsó tagozatban Farkas Dóra, míg felső tagozatban Pék Alexandra pályaműve bizonyult a legjobbnak. Az ügyes kezű művészjelöltek rajzai a megye oktatási intézményeiből kerültek a szakavatott zsűri, majd az érdeklődő tekintetek elé. A délutáni megnyitóra sokan érkeztek, köztük jó néhány alkotó is jelen volt. Tágra nyílt szemekkel méregették egymás munkáit, a sajátjuk előtt pedig szinte kötelező feladat volt a fotózkodás. Az esemény a gyerkőcök nagy örömére, egy kis üdítővel és ropogtatni valóval ért véget.

 

 

A megnyitóról és kiállításról további fotóim a Nyugat.hu oldalon láthatók.








Kategória: 2013 eseményei | Megtekintések száma: 565 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): szombathely, Agora, Weöres Sándor, Gyermekek Háza, kiállítás | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]