10:14
Családi közlekedésbiztonsági nap
Szeptember 7.



Alig telt el pár nap, a Motoros baleset megelőzési nap óta, és máris folytatódott a felvilágosítási rendezvények sora. Ezúttal a családokra, gyerekekre kiélezve.Biztonságosan közlekedni egy életúton” Országjáró közlekedésbiztonsági rendezvénysorozat keretén belül. A szlogen és persze a hatalmas felmatricázott oktató kamion a szombathelyi Tesco hipermarket parkolójában már ismerős lehetett. Érezhető volt ez az érdeklődésen is, ami valamivel nagyobb volt a tavalyinál. Ismét oktató bemutatók, tesztek, gyakorló pályák, borulási szimulátor, tették érdekesebbé a felvilágosítást. A tesztpályákon a hagyományos kerékpárok mellett, megjelentek három kerekű társaik is, amiket kissé nehezebb volt irányítani. Hétköznap diák csoportok vettek részt a programon, hétvégére pedig családi vetélkedőt hirdettek a szervezők. Persze talán a legnagyobb megmérettetés az igazi környezetbarát autóverseny volt, amit a gyerkőcöknek lábhajtásos (pedálos) Moszkvics autókkal kellett végrehajtani. Nagy volt a küzdelem, fiúk és lányok, külön külön csaptak össze a veterán verdákkal. A versenyt, és a díjazást, itt épp oly komolyan vették, akárcsak a családi közlekedési versenyen. A szombati napra, egy mobil műszaki vizsgabázis is kitelepült a parkolóba, ahol díjmentesen átvizsgálták a járművek műszaki állapotát. Ezt is sokan igénybe vették idén.

További fotóim kettő galériában találhatók meg.

Galéria 1  nyugat.hu

Galéria 2 vaskarika.hu



Kategória: 2013 eseményei | Megtekintések száma: 402 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): rendőrség, Balesetmegelőzés, Autóklub | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]