11:39
Budapest Bár sikeres fellépése
május 15.



A harmadik próbálkozás lett az igazi befutó. A téli próbálkozások, a Budapest Bár koncert megszervezésére az időjárás kiszámíthatatlanságai miatt meghiúsultak. Ez sajnos a mostani sikeres szervezésű fellépés érdeklődésén is nyomokat hagyott. A kissé megcsappant érdeklődői létszám, persze betudható annak is részben, hogy egy szerdai napon került sor a koncertre. Persze aki eljött ismét nem csalódott, hiszen a profi zenekar, és az összeszokott vendég fellépők, hozták igazi formájukat. Ezúttal a színházias díszletek nélkül, klasszikus formában szórakoztatták közönségüket. Kissé merevnek tűnhetett ilyen pörgős zene mellett, a közönség számozott, helyre szóló jegykiosztása, pedig láthatóan sokak lábában már benne lüktetett a ritmus. Legfelül a sorok fölött, bizony voltak akik táncra perdültek. Igazán ütősre sikerült a két duett, és természetesen az összes dal választás. Hiába a csapat tudja, mivel lehet levenni lábáról a közönséget.

 

Fotóim a koncertről az esemény fotóalbumok közt látható


Kategória: 2013 eseményei | Megtekintések száma: 491 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): koncert, szombathely, Budapest Bár | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]