Ha eljő június 16. lehet az a hét bármely napja, a kalapos emberre,( aki egyforma komolysággal lép elő a fő tér 41-es ház falából nap mint nap), sokkal nagyobb figyelem jut. Pedig soha nem megy el a helyéről a többi napon sem. Nos a figyelmet az immár 19. alkalommal megrendezésre kerülő, Bloomsday napnak köszönheti, aminek kiinduló pontja épp az említett ház. És hogy mindez hogyan jön össze itt olvasható.

A rendezvény azon az irodalmi tényen alapul, hogy James Joyce Ulysses című - egyetlen napon (1904. június 16.) játszódó - regényének mitikus főhőse, Leopold Bloom (Virág Lipót) reklámügynök, dublini kispolgár szombathelyi származásúnak vallja magát. A helytörténészek kiderítették, hogy az 1800-as évek közepén valóban élt a városban, a mai Fő tér 41. szám alatti házában egy Blum nevű család. E család leszármazottja volt egy bizonyos Virág Lipót, aki Triesztben került kapcsolatba James Joyce-szal. (Az Ulysses Triesztben íródott.) Ezen alapszik az immár hagyománnyá vált ünnep.

A forgatókönyv minden évben hasonló, de mégsem ugyan az. Idén eléggé városlakó centrikussá vállt. Nekem tetszett ez a visszafogott nyitottság benne. A megnyitó ünnepség rekkenő melegben fúvósmuzsikával kezdődött, ez szokássá vállt már. A kötelező köszöntők után, kissé közelébb húzódhattak az ünneplők a már említett szoborhoz, pár közös fotóra. Ezt máris a szintén hagyományos pecsételés követte, ami elvezetett egészen a rendezvény következő állomásáig. A pecsételésnél aki számít benne van, a mottó szinte mindig. A kihintett anyag rendkívül környezetbarát egy ideje már. Idén porcukor. A változás, és újdonság itt következett máris. Egy érdekes kiállítás megnyitóval. Szem kitágul, nézünk, megkerüljük innen, megkerüljük onnan. Vajon mik lehetnek ezek a barna alapozó festékkel lekent óriási konzervdobozok, tetejükön különböző kalincsokkal. Közelebb húzódunk, hogy maga az alkotó művész tolmácsolhassa az üzenetet, ami velük érkezett. Ha nem is Ö maga, de szószólója, Nagy Róbert médiaművész átélt szavaival tolmácsolta ezt, és ezzel hivatalosan is átadták, Nagy Csaba Enigmatikus táj című 3. és 4. dimenziós térobjektjét, installációját. Nehezen feledhető kezdő mondatai, „eljön a nap, amikor nem kel fel a nap.” máig visszatérnek gondolataimban. Hogy az üzenetet végül hányan értették meg a körben állók közül, arra kíváncsi lennék. De a program pörgött is tova, egészen az Agora szalonig. Itt már ismét a hagyománynál vagyunk, a Joyce-kutató, a Joyce Társaság elnöke, Takács Ferenc könyvbemutatójával, majd felolvasással, állófogadással, Guiness sör csapolással, és koncertekkel. Újabb változás ezek közt történt, egy újabb, érdekes, interaktív kiállítás megnyitásával, aminek a Képtár adott otthont. Nagy Róbert,ésHorváth Gergely médiaművészek, indián sátort és a digitális csúcstechnológiát házasító, közös projektjének köszönhetően. E művet, nagy érdeklődés övezte, és az Elefánt együttes Fő téri koncertjéig el is nézegették az érdeklődők. A koncertre ismét sokan összejöttek, olyanok is akiknek fogalmuk sem volt a program hovatartozásáról. Végezetül, a záró koncert már visszatért a Bloom szimpatizánsok kis körébe, a megszokott Agora teraszra.

Képeim ezt a délutánt illusztrálják.