20:30
Birkás Pálinka Fesztivál harmadik alkalommal
július 6.


Egy remekül szervezett,. igazi kis fesztivál hangulatát idézte, a III. Birkás Pálinka Fesztivál Győrváron. Már kora délután sokan érkeztek, és töltötték fel a település utcáit parkoló autóikkal. Közben megérkeztek az első ingyenes autóbusz járatok is, amik Szombathelyről, Vasvárról, és Zalaegerszegről szállították a pálinkázni és bulizni vágyókat. Az ötlet kitűnő, további hasonló rendezvény szervezők figyelmébe ajánlom. Így a nagy kérdés azonnal eldőlt :Ön iszik vagy vezet? Hamarosan a 74-es fő út is kilométereken keresztül parkoló kocsikkal lett szegélyezve. Az érkeztetést, és irányítást rendőrök, és polgárőrök segítették, kitartó udvariassággal. Ugyan ez volt jellemző a beléptetésre is a határozott biztonsági szolgálatnak köszönhetően. A Fesztivál nevéhez híven a Pálinka, mint Hungarikum népszerűsítéséről, a kulturált fogyasztásról, a Birkás Pálinkák széles választékának megismertetéséről szólt, ötvözve fogyasztók és termelők találkozójával, ami kiterjedt a Vasi Hegyhát valamint a Göcsej ízeinek kóstolására is, az élelmiszer előállítók jóvoltából. Így vásárolhattunk és kóstolhattuk helyben készített pálinkákat, mézet, az ebből készült sütemény különlegességeket, lekvárokat, tökmagolajat, füstölt húsokat, sajtokat, aszalt gyümölcsöket, rétest. Az ínyenceknek gyógynövény tinktúrák, biotermékek is szerepeltek a kínálatban. Az egész napos, majd éjszakába húzódó fesztivál zenei és táncos kínálata, épp ilyen gazdag és változatos volt, kedvében járva szinte minden korosztálynak. Az esemény színvonalát emelte a Magyar Pálinka Lovagrend és az Európai Borlovagrend felvonulása. A színpadon a helyi amatőr együttesek, civil csoportok bemutatkozása után, Fásy Mulató szórakoztatta a közönséget. Itt volt Csepregi Éva, Fásy Ádám, Fásy Zsüliett, Sláger Tibó, Kothencz Lali. Az est hangulatát a Dolly Roll és az Apostol Együttes alapozta meg, majd hatalmas felhők érkeztek, amik a Hooligans koncertet, kettő három dal után, hatalmas esővel szakították félbe. Szerencsére a jól kialakított büfé sátrakban mindenki talált menedéket, ahol közben egy egy pálinkával, vagy sült kolbásszal vigasztalódhatott. Sajnos e közben egy rosszul megfogalmazott. nem megfelelő helyről érkező, a programmal kapcsolatos bejelentés, amit félreértett a hatalmas közönség, rohamos távozást idézett elő. Pedig az eső hamarosan elállt, és még a Fáraó Bál hátra volt, egy sikeres hajnalig tartó mulatozással. Felkészülve esetleges további esőzésre egy rugalmas technikai átszereléssel, a színpad helyett, a sátorban kapott helyet a bulizenekar. Sajnos a nagyon várt Hooligans koncert már nem folytatódott. Mostanában a fesztiválok koncertek nagy részét szakítja meg hatalmas vihar, de legtöbbször ezt a zenekarok rugalmasan próbálják kezelni, hisz sokszor amilyen hirtelen jön úgy el is megy a vihar, és a buli mehet tovább. Sajnos itt most másképp alakultak az események. A távozók egy kis része később még visszatért, de sajnos még velük együtt sem közelítette meg a létszám a korábbit. A Birkás Pálinka Fesztivál évről évre nagyobb, színvonalasabb rendezvény, reméljük jövőre is újabb dolgokkal rukkolnak elő a szervezők.

 

 

 

A fesztiválon készült fotóim ismét kettő galériában láthatók.

Első galéria a nyugat.hu oldalon,

a második pedig itt látható.


Kategória: 2013 eseményei | Megtekintések száma: 474 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): Győrvár, fesztivál, Birkás Pálinka Fesztivál, Palinka, Fásy mulató | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]