22:45
Az élet és a halál vize, Écsi Gyöngyi bábelőadása

2016. április 6.

Écsi Gyöngyi bábjátékos, és Kováts Marcell népzenész nem ismeretlen előadók Szombathelyen. Korábban a Gyermekek Házában, valamint a Savaria Történelmi Karneválon is találkozhattunk velük. Ezúttal a megújult Agora Művelődési és Sportházban vendégeskedtek, és szórakoztatták az ovisokat, három előadáson. Az előadása a "NAPRAFORGÓ - MESÉK HATÁRON INNEN ÉS TÚL…" gyermek kamaraszínházi előadássorozat keretében került sor. Hatodikán kétszer is megtöltötték a nézőteret a kicsik mikor a művészek „Az élet és a halál vize” című Palóc népmesét mutatták be, Jankó királyfiról és Tündérszép Ilonáról és arról, hogy mennyi bölcs döntést kell hozni ahhoz, hogy az emberfia belekóstolhasson az élet vizébe. A gömöri tájegységhez tartozó nyelvjárás, a népdalok és mondókák a mai paraszti gondolkodásmódot tükrözik, de magukban rejtik az ősi bájolás és rejzőzés elemeit is. A kesztyűbábok, maszkok, a kovácsoltvas díszlet segítségével az ősi magyar mitológiai világképben rajzolódnak ki a mese körvonalai. A gyerekek pedig igazán aktívan részt vettek az előadásban. A szereplési vágy átitatta a művelődés otthonát. Sok nevetés, vidám gyermekarcok, elgondolkodó tekintetek, érdeklődő óvónénik, magával ragadó előadásmód. Röviden így írhatnánk le a szerda délelőtti mini színházat. A többit pedig a képekre bízom.

 

 

További fotóim a nyugat.hu  oldalon láthatók.

 

 

Kategória: 2016.szombathelyi eseményei | Megtekintések száma: 581 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): Écsi Gyöngyi, Agora MSH, szombathely, Sanjog Se Bani Sangini - Episodul 1 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]