21:48
Apnoé zenekar előadása, Binde bácsi kecskéi

2016. március 9.

 

A "Napraforgó - Mesék határon innen és túl" előadássorozat keretében Szombathelyen vendégeskedett, és szórakoztatta az ovisokat, az Apnoé zenekar egy, azaz kettő interaktív kamaraszínházi előadással. A megújult Agora Művelődési és Sportház első gyermekszínházi előadása volt ez. A megszokott Gyermekek Háza után kíváncsian tekintett a vezetőség az új helyszínre, vajon hogy teljesít, mennyire lakják be a teret a nézők, indokolt e ekkora tér. És ehhez hasonló kérdések merültek fel. Mire az eső előadás véget ért, mindenki számára egyértelművé vált, hogy ez lesz igazán a megfelelő tér a kamaraszínháznak. Kiss Andrea gyermek szakági vezető,  a mozgalmas mindenkit megmozgató, produkció után csak ennyit mondott: „Ezt a régi helyen nem tudták volna így megcsinálni” És hogy miért is ? Ehhez kicsit nézzük meg miről is szólt az előadás. Egy kicsi, ám annál szebb ország egyik kis falujában, Magyarlakon él gondtalanul Binde bácsi. Annak ellenére, hogy minden vagyona két kicsi kecske, még sincs oka panaszra: jól érzi magát a bőrében a hegyek-völgyek, erdők, patakok, no meg sok barátja között. (Mindez szép nyugodt, és szórakoztató népzenei aláfestéssel Az Apnoé zenekarral és Fábián Szabolcs „Csutkó” táncos-mesemondó tolmácsolásával.) Egyszer azonban hivatalos lesz egy lakodalomba... azután kezdetét veszi a fergeteges zenés utazás Csiba Julcsi népdalénekes közreműködésével, Dunántúltól Moldváig, és vissza. Szédületes vonatozással, lakodalmas táncokkal, kergetőzéssel, akár csak egy igazi lagziban. Itt aztán minden helyre szükség volt. A hangulat a tetőfokára hágott, és mielőtt még kirugrák volna a ház oldalát, hirtelen eltört a hangulat, ahogy ez egy a lagziban megszokott. No persze ebben a pillanatban előkerültek az elveszett kecskék, és újra nagy volt az öröm. Szabolcs egy percre sem hagyta leülni a hangulatot, mindenkit bevont a játékba, még az óvónénik is táncra perdültek. Mindkét fellépésre nagy volt az érdeklődés, a gyermek arcokon pedig látható volt távozáskor, hogy nagy élménnyel gazdagodtak.

 

 

További fotóim a nyugat.hu oldalon láthatók.

 

Kategória: 2016.szombathelyi eseményei | Megtekintések száma: 625 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): Agora MSH, kamaraszínház, szombathely, gyermekprogram, Apnoé zenekar | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]