00:59
AlteRába Fesztivál, Körmend hatalmas kerti partija

2015. július 16.

Semmilyen tekintetben nem lehet panasz az AlteRába Fesztivál harmadik napjára sem. A kedden kezdődő hatalmas kerti parti, szép nyári időjárást fogott ki magának, érdeklődőkben, és szuper fellépőkben sincs hiány. Délutáni érkezésemkor kicsit körbenéztem a szomszédos sátortáborban, a Rába parton, majd a fesztivál helyszínén is. Érdekes arcokkal, különleges eszközökkel, barátságos fiatalokkal, udvarias biztonságiakkal, vidám hangulattal találkoztam. Az idő múltával, ahogy belementünk az éjszakába mindezekből egyre több lett A nyomott forróságot a folyamatosan üzemelő vízpára enyhítette. A sörpadok felett árnyékolók, az italok kellemesen hűtöttek voltak. Alkalmas volt baráti társaságok számára összejönni, vagy új ismeretségek, barátságok köttetésére is a buli. De legfőképp arra volt jó lehetőség, hogy ki ki kedvenc zenekarát meghallgathassa, jót csápolhasson, alaposan kitombolhassa magát zenéjükre. Ezekre a koncertekre a hatalmas sátorban felállított nagy színpadon került sor, kitűnő fény, és hangtechnikai támogatással, villámgyors átszerelésekkel. Persze ezeket a kis szüneteket sem kellett zene nélkül tölteni, hiszen a kis színpad ilyenkor indult, és adott felüdülést a sátorban felforrósodott embereknek. A két helyszín között pedig frissítő italokat, finom ételeket, friss kávét, vagy akár egy jó pálinkát is magához vehetett mindenki.

Ezen a napon a szabadtéri buli a Karak zenekaré volt, szépen hozták is formájukat. A fő helyen pedig hatalmas lendülettel indította a napot a Magashegyi Underground, sok fiatal nagy kedvence. Öket a legendás Lord együttes követte, hatalmas füstbe burkolózva játszották a kedvenc dalokat , soha szűnni nem akaró lendülettel. Ismerős arcok pedig mindig vannak egy ekkora bulin, főleg ha a fellépő zenekarok sorába is meghívják a hosszú ideje töretlen sikerű csapatot, az Ismerős Arcokat.  Itt aztán komoly karcsapásokkal, és rajongó táborral lehetett találkozni. Ezt a következő , látványában, hangzásvilágában, és előadásmódjában is egyedülálló csapatra is el lehet mondani. Ők pedig a z Anna and the Barbies volt. Néhányszor ledöbbent, csodálkozó tekintetek láttam, Anna fellépő cuccának megpillantásakor. Hosszú percekbe telt míg be lehetett őket azonosítani. Anna jó szokásához híven ismét közvetlen kapcsolatba lépett lelkes rajongóival, és bejárta a színpad, és a hatalmas sátor minden zegzugát. Végezetül sokak nagy kedvence a Supernem, immár átbillenve az idő kerekét a pénteki nap hajnalába, csapott a húrok közé, és tartotta izzásban a kerti parti tüzét. Így telt a csütörtöki nap, a fesztivál közepe. Hasonló lendülettel, és kitartással várják a pénteki, és szombati bulikat a fesztivál fanok, akik hajnalban csupán egy rövid ejtőzésre térnek vissza a táborhelyükre.

   

 

 

További fotóim a  nyugat.hu  oldalon láthatók.

Kategória: 2015 szombathelyi eseményei | Megtekintések száma: 501 | Hozzáadta:: pogi | Címkék (kulcsszavak): AlteRába, Körmend, fesztivál, koncert, zene | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]