Parkerdő új arca
október 27.



A felújított, kibővített parkerdei szabadidőparkot, a tegnapi délelőtti ködös, őszi időben adták át, nem túl nagy látogatottsággal. A délutáni előbukkanó nap, már nagyobb kedvet hozott a természet, a jó levegő kedvelőinek, és kicsalogatta őket a kíváncsiság is. Az igazi nagy érdeklődés, átvétel, használatbavétel csak másnap, az igazi kellemes, napos délutánon indult meg. Parkolók, kerékpártárolók megteltek, eszközök, futó és kerékpár ösvények bejárása, tanösvény megtekintése, pihenő és tűzrakó helyek kipróbálása megtörtént. A területet érdeklődve járták be kicsik, nagyok, idősebbek, fiatalok, és a kutyusok is. És jelentem egyhangúan, pozitívan nyugtáztuk a kilátogatókkal, hogy ezúttal a fejlesztések közt, az illemhelyről is gondoskodtak. Az eszközök, és a terület szigorúan kamerával megfigyelt terület lett. Bízom benne, hogy ez a tény talán kissé visszafogja tartani a vandalizmust, és a kellemes, szerethető létesítmény tavaszig kihúzza jelenlegi állapotában, ha már így a szezon végére sikerült összehozni.

 

 

További fotóim a nyugat.hu oldalon látható.


Kategória: októberi események | Hozzáadta:: pogi (2013 Október 27)
Megtekintések száma: 571 | Címkék (kulcsszavak): szombathely, parkerdő
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]