Egy kerékkel kevesebb
október 1.



A hét végén találkoztam a biztonságosan lezárt kerékpár megmaradt kerékkel a belvárosban. Elsőre bevallom egy kandikamerás átverésre gondoltam, ezért óvatosan megfontoltan döntöttem úgy hogy lefotózóm. Nos úgy tűnt nem volt átverés, eltűnt a bringa nagyobb része. Aki elvitte nem bajlódott a zár felrobbantásával, meglazította a két csavart és vitte a javakat. Gondolom, egy első kereket, egy jobb bringába megvenni már nem akkora nagy költség. Azt már nem is feltételezem, hogy a következő áldozat, mondjuk egy hátsó kerekénél lezárt bicaj, első szabadon álló kereke lehetett . Egyenlőre az eszmefuttatásom addig jutott csupán, hogy ez mégis csak látható volt valahol az én fotózásommal együtt, hiszen pont e tároló mellett van egy térfigyelő kamera is felállítva. És hogy épp akkor nézte e valaki, vagy netán rögzítette e a kamera az akciót,  azt nem tudom, de biztos jó kis klip készülhetne belőle, nem utolsó sorban talán az elkötő személyére is fény derülhetne.

 


Kategória: októberi események | Hozzáadta:: pogi (2013 Október 01)
Megtekintések száma: 407 | Címkék (kulcsszavak): szombathely, Fő tér, bicikli
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]