A kategóriában található bejegyzések: 13
Mutatott bejegyzések: 11-13
Oldalak: « 1 2

március 7.



A Berzsenyi Nap rendezvény közel 20 éves múltra tekint vissza. Jól megszokott helyszíne az MMIK, ismét benépesült diákokkal, hozzátartozókkal, és nevelő tanárokkal. Így a kollégiumi évek nem múlhatnak el nyomtalanul. S hogy a törekvő, tanulmányaikban, és közösségi életben is aktív kollégistákat meg is jutalmazzák, az már csak hab a tortán. A tortát jelen esetben szó szerint is érthetjük, hiszen a díjak közt szerepelt az is. A díjak kiosztása után, kezdetét vette a koli kultúr műsor. Amiből nem hiányozhatott egy kis múlt idéző vetítés, de zenei, és táncos produkció, valamint egy filmes próbálkozás bemutatása is szerepelt. Természetesen a hagyomány töretlen marad és 2014-ben folytatódik a rendezvénysorozat.

 

 

További fotóim a rendezvényről itt és fotóblogomban látható. 



márciusi események | Megtekintések száma: 487 | Hozzáadta:: pogi | Dátum: 2013 Március 07 | Hozzászólások (0)

március 7.


A 2013-as Diák Önkormányzati választások ezennel lezárultak. Szerda délután szinte megtelt a Városháza nagyterme a fiatalokkal, diákokkal. A korábbi diák-polgármester búcsúztatása után, kezdetét vette a jelöltek bemutatkozása, programjuk rövid ismertetése, amennyiben volt már olyan. Három polgármester jelölt, köztük egy lány, és kettő alpolgármester jelölt lépett a mikrofon elé, hogy meggyőzze az érdeklődőket, és begyűjtse szavazataikat. Ezt követték a felmerülő kérdések megvitatása, amiket feléjük intézhettek. Majd a klasszikus szavazási ceremónia, és az eredmény kihirdetése zárta a rendezvényt. A legtöbb szavazatot, Dan Sebastián kapta, a diákpolgármester ő lett. S akivel együtt kell tevékenykednie eztán, Bínó Bianka diák- alpolgármester lesz. Mindkettejüket ünnepélyes keretek közt március 15.-én városunk polgármestere iktatja be.

 

 

A választási ceremóniáról további fotóim itt láthatók.

márciusi események | Megtekintések száma: 503 | Hozzáadta:: pogi | Dátum: 2013 Március 07 | Hozzászólások (0)

március 5.
 
 
Most már hivatalosan is itt a tavasz. Kimerészkednek az emberek a szabadba. Hét végén, a csónakázó tó környéke olyan hangulatot keltett, mint egy május elseje régen. Vonultak az emberek, gyerekek, kutyák. Napos padokra leülve szívták magukba az éltető nap sugarait. Ugyan ez a hangulat uralkodott a belvárosban is. Jó érzés ez a tavaszkezdet. Mindig szerettem magam is. Fotók tekintetében, most nem a kirajzó népet fotóztam, hanem némi víztükröződést, tél okozta természeti kárt, és szintén a télből visszamaradt pillanatot örökítettem meg. Ez utóbbi megdöbbentő volt, hiszen már jó ideje eltűnt a téli áldás mindenhonnan. Ez a hókupac viszont olyan keményre, és tömörre fagyott, hogy még ma is emlékeztet a kemény télre, és főleg arra, mennyire szennyezett a levegő egy forgalmas út mellett. Persze máshol is az tudom, de messziről azt gondoltam, aszfaltozás maradéka ez a kupac feketeség. Közelebb érve láttam csak, hogy a néhány helyen kikandikáló fehérség az hó. A tetejét pedig alaposan megszórták érdesítő anyaggal, amik nagy mennyiségben az utakat is borítják még. Itt a tavasz, jöhet a nagytakarítás, a kátyúzás, és itt jelezném, mindezek a kerékpárutakra is ráférnének már. Gyalázatos az állapotuk, és Szombathely kerékpáros város.
 
 
 
 
 
 
 
márciusi események | Megtekintések száma: 468 | Hozzáadta:: pogi | Dátum: 2013 Március 05 | Hozzászólások (0)


1-10 11-13