Rábastock fesztivál Körmenden
június 16.


Ismét elkalandoztam egy szomszédos fesztivál hangulatának kedvéért. Ezúttal Körmendre. 


Ha nem vigyáztok, könnyen Rábastock . Hallottam több helyről is. Vagy miért hívatja az óvónéni a szülőket érdeklődő arccal, és kérdezi majd, hol voltak a gyerekkel a hét végén? Mert a gyerek úgy tűnik félrebeszél, és csak a hét végi kirándulást emlegeti. No igen nincsen itten semmi félrebeszélés, félrehallás, hiszen a nagy népszerűségnek örvendő körmendi, Alter-Rába fesztivál kistestvérét hívják így. Rábastock fesztivál . A név itt is két részből áll és így már jól látszik mit is takar, mit is akart vele tudatni a rendezvény szervezője. Egy mini Woodstock fesztivált, piknikes, lazulós bulizós, délutánt, estét, éjszakát jó kis blues zenékkel. Mert bizony a a kapukat már délután egy órakor kitárták. A városon átsétálva, a plakátokat leszámítva semmi nyoma nincs annak, hogy ekkora buliban lehet részünk, ha a Rába folyó irányába vesszük utunk. Csendes nyugodt a város. A fesztiválra is szép nyugodtan kényelmesen ballagnak, érkeznek a vendégek, és fellépő zenekarok. Senki nem kapkod, görcsöl, mint a zűrös hétköznapokon. Persze ha tudták volna a későn jövők hogy az első száz érkező a belépője mellé grátisz pálinkajegyet is kapott, lehet jobban igyekeztek volna. Minden esetre szépen lazán belecsaptak a húrokba a zenészek, és szórakoztak a legények, és a lányok, gyerekek is. Mert még rájuk is gondoltak. Volt étel-ital, tábortűz, sátorozás, heveredés a színpad előtt, jó hangulat, jó zene. Mindenféle korosztály eljött, és együtt idézték vissza a múltat a zenészekkel.  A fellépők pedig a Tűzkerék (Radics Béla emlékzenekar) Báró és a blues step, Meggie, Cserga, FuzzBox, Hendix Reload, Soulwave, Blues Revolver, akik Jimi Henrix, Joan Baez, Santana, Janis Joplin, Grateful Dead, Creedence Clearwater Revival, Jefferson Airplane, The Who, Joe Cocker dalait játsszák, de DOORS, Animals, Rolling Stones. dalok is felcsendültek a saját szerzemények mellett. Hajnali háromig tartott az első Rábastock fesztivál, amiből reméljük lesznek majd továbbiak is.

 

 

További fotóim két galériában találhatók.

Az első a nyugat.hu oldalon, a második pedig itt látható.






Kategória: júniusi események | Hozzáadta:: pogi (2013 Június 15)
Megtekintések száma: 530 | Címkék (kulcsszavak): Rábastock, Körmend, fesztivál, buli
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]