A defektes vonatkerék története
január 31.



A kicsit érdekesre formálódott címre, az utolsó mondat adja meg majd a magyarázatot. Előtte azonban szeretnék megosztani, egy a hét elején velem történt vasúttörténetet. Nem nevezhetem magam igazán nagy vonat utazónak, ezért néha érnek meglepetések mikor mégis a közlekedés e formáját választom. Most is így alakult, mosonmagyaróvári utamhoz kinéztem egy járatot a jegypénztárak mellett kihelyezett induló vonatok táblázatáról.


Választásom egy reggel a 7óra 7 perckor induló gyors vonatra esett, aminek végállomása Budapest volt. Esetemben Győrig utaztam ezzel a szerelvénnyel, majd átszállás után, egy csatlakozó járattal közlekedtem tovább végcélom felé. A kinézett csatlakozást ami 8óra 48 perckor indult Győrből, Hegyeshalom irányába, egyáltalán nem értem el, ugyanis a Szombathelyről induló járat menetrendje szerint, 8óra 8 perc szerepelt győri érkezésként, ami bőven kényelmes lett volna a csatlakozás eléréséhez. A valóság azonban messze eltért ettől, hiszen az érkezés több mint egy órával meghaladta ezt, és 9óra 21perc volt. Így a tervezett időpontokat, egy óra csuszással tudtam tartani. Szerencsére esetemben a pontosság jelen esetben nem volt létfontosságú, de ha épp az lett volna, akkor ez az apró félre tájékoztatás sokba kerülhetett volna. Számtalan esetben elengedhetetlen a pontos érkezés, ráadásul egy nemzetközi, előre megváltott helyjeggyel közlekedő vonatról lemaradni sem túl nagy boldogság. A menetrend, 2012 december 9-én változott, az óta vannak kihelyezve ezek a menetrend táblázatok, a helytelen adattal. Hogy ennyi idő alatt miért nem sikerült kiszűrni egy ilyen hibát és azon a körülbelül 7 táblázaton kijavítani ma sem értem. Így valószínű másokat is félrevezetett a tájékoztatás, és érezhették magukat úgy mint én, a 2 óra 14 percre növekedett menetidő miatt. Mint aki Szombathely és Győr között kapott egy defektet a vonatkeréken.

 




Kategória: januári események | Hozzáadta:: pogi (2013 Január 31)
Megtekintések száma: 664
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]