Szívkereszteződés levélhullással
február 14.



Sztranyák Zsófi soha nem pihen, mindig alkot. A fiatal grafikus lányt különböző élethelyzetek, álmok, mások számára jelentéktelen, észrevétlen események, pillanatok ihletnek meg, és műveiben kelnek életre gondolatai. S hogy művészi alkotásait mások is értékelhessék, kiállításokon mutatja be azokat. Tette ezt csütörtökön is, Bálint napjára hangolva, a nemrég nyílt Newgat kávézóban. Kiállításának a Szívkereszteződés címet adta. Az érdeklődők közt idősebb és fiatalabb korosztályt is képviseltette magát, egy egy finom pohár bor mellett ízlelgették a az alkotások hangulatát. A kiállítást, Zsófi maga, saját gondolataival ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, egy különleges vizuális effekt kíséretében.

 

Az est, ekkor még nem ért véget, csupán a átalakult, és hamarosan egy kis irodalmi kávéház hangulatát idézte.A téma hasonlóan a Bálint naphoz kapcsolódott verses, zenés formában, Varga Richárd és Rozmán Kristóf közreműködésével. Repertoárjuk, amit jórészt fiatalok, egyetemisták hallgattak elgondolkodó, mosolygó arccal, szintén a szerelem fontos kérdéseit boncolgatta, és az áfonyától a csorgó mézig címet kapta.

 

További fotóim a nyugat.hu oldalon látható.



Kategória: februári események | Hozzáadta:: pogi (2013 Február 14)
Megtekintések száma: 715 | Címkék (kulcsszavak): grafika, Bálint nap, Valentin nap, zene, szombathely, Newgat, kiállítás
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]