Történelmi Karnevál rejtett értékekkel
augusztus 23.


Mint egy malomkerék, ha egyszer elindul nincs megállás. Így van ezzel karneválunk is. Immár 14.alkalommal forog a malomkerék, és hozza viszi a látogatókat. Hiszen vannak sokan akik ezért jönnek, mások pedig ezért mennek, el a városból. Mindenki másképp csinálja. Így én is végig jártam ismét, és érdekes, a korábbitól eltérő dolgokat kerestem. Néhányat találtam is, meg is örökítettem, és a hagyományos dolgokkal vegyítve, két csokorba gyűjtöttem. Így láthatók itt érdekes portékák, eszközök, emléktárgyak, sütés főzés, vándorló nézelődő népek, koncert jelenetek, gyermekek a kalandparkból, egy csipetnyi felvonulás, és egy élő szobor. Ő visszatérő érdekes vendég a rendezvényen. Egy dolog azonban biztosan látszik, a kirakodó vásár sztárja idén, Ambrus Attila, alias whiskys rabló, és kerámiái lettek. Annyi fotó egy standon sem készül, mint nála. És ide egy kis szösszenet. Kisgyermekes szülők felismerni vélik a kerámia tárgyak árusát, végignézik portékáját, és látva mennyire barátságos maga az árus, a gyerekeket egy közös fotóra beállítják a vásározó bácsi mellé, aki szívesen pózol bár kivel egy jó fotó kedvéért. Gyerekek mosolyognak Attila bácsi is. De közben a hová tartozást tisztázza a gyerkőcökkel, egy rövid párbeszédben. Gyerekek tudjátok ki vagyok én? Válasz: nem tudjuk. Hát én voltam a whiskys rabló. Újabb mosoly, fotó, és mindenki boldogan nézelődhet tovább. Valahogy így, rengeteg színes változatos programmal, látnivalóval, étellel, itallal, hömpölygő tömeggel, forog négy napon át a mi kis malomkerekünk, búcsúztatva egyben az idei nyarat is.

 

 

További képeim két galériában a nyugat.hu oldalon láthatók.

Galéria a csütörtöki napról.

Galéria a pénteki napról.




Kategória: augusztusi események | Hozzáadta:: pogi (2013 Augusztus 23)
Megtekintések száma: 581 | Címkék (kulcsszavak): szombathely, Karneval
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]