Autómentes nap bringamánia.
szeptember 22.


Az autómentes nap idén szombatra esett mégis sok autó közlekedett szerte a városban. A Fő téren pedig egy nagyszabású program várta mindazokat akik a két kerék szerelmesei, vagy csupán egy látványos, mozgalmas délelőttre vágytak, és részt szerettek volna venni egy szervezett öt kilométeres kerékpáros felvonuláson .A téren mindenki megtalálhatta a kedvére való kihívást akár KRESZ teszt akár társa játék akár akadálypálya formájában. Ugyanakkor lehetőség volt a kerékpárok szervizes ellenőriztetésére és dekorálására is. Aki csak könnyed nézelődésre érkezett annak a lenyűgöző kerékpáros bemutatók kötötték le figyelmét. A tizenegy órakor induló felvonuláson nagyon sokan részt vettek, útvonala érintette az Arénát és a Színházat is .Előbbi helyen a dobó atléták is csatlakoztak. A második megállónál pedig Jordán Tamás Színház igazgató üdvözölte a vonulókat. Majd a cél a Fő tér volt ahol jelképes kerékpár emelésre is sor került. A legfiatalabb kerekező ajándékot kapott, a többiek közt pedig kisorsoltak öt darab kerékpárt a rendezvény végén.


 

 

További fotóim a nyugat.hu oldalon láthatók.

Kategória: szeptemberi események | Hozzáadta:: pogi (2012 Szeptember 22)
Megtekintések száma: 603
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]