Hármas jubileum a megyei könyvtárban.
október 4.



Hármas jubileumot ünnepelt a Berzsenyi Dániel Könyvtár. A városi és körzeti könyvtár egyesítésekor 1952-ben jött létre a megyei könyvtár. Ez immár 60 éve volt. Ez alkalomból rendezték meg a nemzedékek találkozóját csütörtökön 15 órától, régi és új könyvtári dolgozók, rendszeres könyvtárlátogatók, az egykori és jelenlegi könyvtárigazgató valamint múltbéli és jelenlegi városi vezetők részvételével.

 

Ugyancsak e napon nyílt kiállítás a földszinti teremben régi plakátokból, kiadványokból, és fotókból. Ezeket Nagy Éva, a könyvtár igazgatóhelyettese gyűjtötte és rendezte egy csokorba „60 év képekben” címmel.

 

A jubileum második része, hogy 45 éves a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Vas megyei szervezete.

Végül a könyvtár felújított épületének 10. évfordulója is e hétvégén lesz, amit a könyves vasárnap elnevezésű közönségtalálkozóval ünnepelnek . A hatvan év alatt hihetetlen nagy változáson és fejlődésen ment keresztül az intézmény ebből a 90-es évek voltak a legjelentősebbek, hiszen ekkor lépett be a a könyvtár az informatika világába. Az ünnepi megemlékezésen, teljesen megtelt a terem ahol Pallósiné dr. Toldi Márta igazgatónő meghatottan mesélt a múltról és jövőbeni tervekről. Majd egy állófogadáson megvendégelték a találkozóra érkezetteket.

 

További fotóim a találkozóról a nyugat.hu oldalon látható.
 
Kategória: októberi események | Hozzáadta:: pogi (2012 Október 04)
Megtekintések száma: 496
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]