Március 6. A Hídépítők Egyesülete támogatta a Hefele Menyhért Iskolában megrendezett makett híd építő versenyt, aminek 26 nevező csapata Szombathelyről, Kőszegről, Szentgotthárdról, Celldömölkről, Sopronból, Zalaegerszegről, valamint Székesfehérvárról érkezett. A feladat hurkapálcikákból cérnából, gumigyűrűkből és ragasztóanyagból, minél nagyobb teherbírású és természetesen jó kinézetű hidat építeni. A nagy precizitást tervezést és kreativitást igénylő feladat elvégzéséhez időben kellett érkezni. A regisztráció ugyanis már hét óra után megkezdődött. A megnyitó után ismertették a versenyszabályzatot ellenőrizték az eszközöket és máris kezdődött az alkotás. Idén meglepően sok volt a lány résztvevő is. A különböző formációk egészen 13 óráig készülhettek. Közben egy felállított próbapadon lehetett a méreteket és a strapabírást ellenőrizni, Ez a pad volt végül is a terheléspróba pad is amin a nehezen megépített művek végül mind kikötöttek. Hiszen a verseny befejezése után tizenöt perccel máris kezdetét vette a terheléspróba amin aztán kiderült kinek hogy váltak be az építési taktikái. Volt recsegés ropogás egy órán keresztül, és végül megszülettek az eredmények is: 1.helyezett: Berzsenyi Dániel Gimnázium és Szakképző Iskola, Celldömölk. (A csapat tagjai: Bíró Emil, Szóka Dávid, Virág Viktor) 2.helyezett: Művészeti Szakközépiskola, Szombathely (Csihar Marcell, Csicsics Gergő, Pásztor Attila). 3. helyezett: III. Béla Szakképző Iskola és Kollégium, Szentgotthárd (Czáll Adrián, Geller Krisztián, Szalay István). A nap folyamán szakmai jellegű előadásokon is részt vehettek az érdeklődők. A tervek szerint jövőre még több jelentkezőt tudnak fogadni a megmérettetésre. Fotóim a rendezvényről: További képek az esemény fotóalbumok közt található. | |
Kategória: márciusi események | Hozzáadta:: pogi (2012 Március 06) | |
Megtekintések száma: 1029 |
Összes hozzászólás: 0 | |