"Az első villamos már elindult feléd"
június 3.


Szombathelyi villamosvasút melegindításának 115. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést a Smidt múzeumban vasárnap 15 órától. Az alkalomra létrehozott alkalmi tárlatot megtekinthették az érdeklődők a „Volt egyszer egy villamos” című rövidfilm levetítése előtt. A terem zsúfolásig megtelt, idősek és fiatalok egyaránt érdeklődő tekintettel nézték végig múltat idéző filmet. Távozáskor mindenki vihetett egy eredeti menetjegyet magával, aminek utolsó ára 60 fillér volt. Természetesen a kijáratnál ezt stílusosan ki is lyukasztották. Ez után már bátran szállhattak fel a kapunál kiállított 1-es villamosra.

 

Az országban 3 helyen, Éhen Gyula polgármestersége idejében 1897-ben indult útjára az első villamosvasút városunkban, hasznosítva az új energiaforrást amit az ikervári vizierőmű termelt és a Vasvármegyei Elektromos Művek Részvénytársaság juttatott el Szombathelyre. Ekkor még egy rövid távon, a Püspöki iskola és a vasút között. Reggel öttől huszonhárom óráig 12 percenként közlekedett, és az elejére egy postaládát is szereltek. Télen fűthető volt (elektromos fűtés, amit takarékossági okokból hamar megszüntettek) a megállókban pedig lámpák jelezték a várható érkezést.

1900 április 12-től kibővített pályán (3,2 km) közlekedett a Szent István parkig.

1915-ben a Kálvária utca végén átadták a remízt ami műhelyként és várócsarnokként üzemelt.

A 70-es években évente 7 millió volt az utasforgalma.

1974 augusztus 20-án végleg megszüntették e közlekedési formát városunkban a villamosokat pedig szétbontották. A múltat csupán a múzeum udvarán szép állapotban pihenő 1-es Ausztriában hasonló állapotú 6-os villamos idézi. Funkciójukat átvették a panorámás Ikarus autóbuszok akkor 2 forintos menetjeggyel.


A rendezvényen készült  fotóim.

 

 



Kategória: júniusi események | Hozzáadta:: pogi (2012 Június 03)
Megtekintések száma: 1086
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]